101 sportág és 7 parasportág a budapesti Nagy Sportágválasztón

101 sportág és 7 parasportág a budapesti Nagy Sportágválasztón

2016. 05. 25.
Megosztás

Az érdeklődők 101 sportágat és 7 parasportágat próbálhatnak ki a Merkapt Sportközpontban pénteken és szombaton sorra kerülő 18. Nagy Sportágválasztón. A kilátogatók élsportolókkal, olimpikonokkal is találkozhatnak, és akár a Mini 5próba Rióba feladatait is teljesíthetik. Az eseményt szerdán sajtótájékoztatón mutatták be a MOB székházában.

A sajtóeseményen részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a Rióra készülő Mike Róbert világ- és Európa-bajnok kenus, Szabó Nikolett kétszeres paralimpiai bronzérmes judós, Juhász Adél ifjúsági Európa-bajnok, olimpiai A-szintes úszó, Rippel Ferenc Sport- és Művészet-nagykövet, valamint Gáborné Haáz Andrea, az új Európa Alapítvány ügyvezetője.

A kiemelten támogató Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Fábián László sportigazgató arról beszélt, a MOB tagozatai közé tartoznak az olimpiaiak mellett a nem olimpiai sportágak, az egyetemi-főiskolai- és diáksport, a fogyatékosok sportja és a szabadidősport is, így természetes, hogy a MOB az esemény mellé áll.

A riói Magyar Csapat vezetője azt is kifejtette, hogy a Rióba utazó sportolók létszáma közelít a londoni létszámhoz.

„Hat-nyolc éve rendszeresen ott vagyok a Nagy Sportágválasztó eseményein a gyermekeimmel, így tapasztalatból igazolhatom a rendezvény nagyszerűségét. A Nagy Sportágválasztó remekül illeszkedik a MOB gondolatkörébe, hiszen a pénteki napon sok iskolás lesz jelen, és találkozhat már példaképpé vált neves sportolókkal.” – fejtette ki Fábián László.

„Tél végén, tavasz elején keresett meg a Nagy Sportágválasztó szervezőirodája, hogy elvállalnám-e a sajtófőnöki pozíciót. Az első benyomásom az volt, hogy ez a rendezvény a gyerekekről szól, úgyhogy nekem mindenképpen el kell vállalnom – beszélt a Nagy Sportágválasztóval való kapcsolatáról Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a mob.hu-nak. – Vendégként korábban már többször ott voltam a gyerekekkel. Nagy örömömre szolgál, hogy az olimpiai csapat tagjaként, mint négy olimpiát megjárt sportoló, mondhatom, hogy az egész a gyerekektől indul. Idén több mint 100 sportágat kipróbálhatnak az érdeklődők, új csúcsot döntöttünk. Kiderülhet, hogy valakiből egy gördeszkás hobbisportoló lesz, vagy esetleg olimpiai bajnok bármelyik ötkarikás sportágban. Én nagyon büszkén képviseltem Magyarországot mind a négy olimpián, de azért vannak más sportágak és más célok is, nem lesz mindenkiből olimpikon természetesen.”

„Kétszeres elnökként, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetség elnökeként köszönöm, hogy a rendezők szélesre tárták a kaput a mozgásukban korlátozottak előtt. Buzdítjuk a fogyatékos gyermekek szüleit, hozzák el a kicsiket az eseményre, hogy minél többen kedvet kapjanak a sportoláshoz, és majdan közülük kerüljenek ki a jövő paralimpikonjai" - mondta Szabó László, aki az MPB elnökeként örömmel jelentette be, hogy Rióban több magyar parasportoló vesz majd részt, mint Londonban négy éve.

„A parasportok egységesen, világosan és határozottan lesznek jelen, köszönet mindenkinek, akivel együtt dolgoztunk ezért. Pénteken és szombaton több tízezernyi látogató próbálhatja ki a vakpingpongot, a kerekesszékes táncot vagy a kerekesszékes bocciát” - írta közösségi oldalán Szabó László.

Juhász Adél arról beszélt, hogyan választott sportágat, egy kisgyermekkori balatoni élményét elevenítette fel.

Haáz Katalin elmondta, a MOL Tehetségtámogató Programnak az eredményhirdetésére hagyományként a Budapesti Nagy Sportágválasztón kerül sor.

A Mini 5próba programmal, „Mozogj 10 percet az egészségért!” szlogennel a szervezők mozgásra biztatják a látogatókat a XVIII. Budapesti Nagy Sportágválasztón. Öt játékos feladattal (helyből távolugrás, ugrókötelezés, szökdelés, ergométeres evezés, görgős padon kerékpározás) lehet pontokat szerezni. (Egy nap, egy helyszínen csak egyszer lehet teljesíteni a Mini 5próbát.).

Megjelenő mozgásformák, sportágak: Airsoft - Szituációs lövészet, Akrobatikus Kosárlabda, Amerikai Football, Artistaművészet, Asztalitenisz, Atlétika, Baranta, Airsoft – Szituációs lövészet, Akrobatikus Kosárlabda, Amerikai Football, Artistaművészet, Asztalitenisz, Atlétika, Baranta, Biatlon, Bírkózás, BMX, Bocsa, Caoeria, Crokinole, Dog scooterezés,Golf, Esések Iskolája, Evezés, Extrem roller, FIT-KID, Floorball, Francia-boksz – SAVATE, Gó, Gördeszka, Gyeplabda, Gyermek motorsport, Gyorstollaslabda, Hegy- és Sportmászás, Horgász sport, Hover Board, Íjászat, ITF Taekwondo, Jégkorong, Jégtánc, Jiaido, Ju Jitsu, Judo, Kajak, Kajakpóló, Kendo, Kenu, Kézilabda, Kick-boksz, Korfball, Kosárlabda, Kötélúgrás, Krikett, Kronum, Kutyafogathajtás, Kutyás futás/Canicross, Kutyás kerékpározás/Bikejöring, Kyokushin Karate, Labdarúgás - Merkapt Sportközpont, Lábtoll-labda, Lacrosse, Leung Ting Wing Tsun kung-fu, Liga Rögbi, Lovasíjászat, Lovassport, Mediball, Minigolf, Mountain Bike, Mountainboard, MSK Akadálypálya, Műkorcsolya, Nanbudo, Nemzeti Kézilabda Akadémia, Nemzetközi Dámajáték, Ninjutsu, Nordic Walking, Öttusa, Rádióamatőr, Rippel Brothers akadémia, Röplabda, Rúdsport, Sakk, Sárkányhajó, Sepaktakraw, Shotokan Karate, Sí – Alpesi szakág, Slackline, Snowboard, Sportlövészet, Sportpoharak, Súlyemelés, Szablyavívás, Szinkronkorcsolya, Szinkronúszás, Tájékozódási futás, Tamburello, Táncsport, Teke, Tenisz, Tollaslabda, TRX, Urbán Golf, Úszás, Víz alatti rögbi, Vízilabda, WKF Karate, WTF Taekwondo, Zumba Fitness.

A parasportoknál bemutatásra kerül a paraasztalitenisz, boccia, judo, ülőröplabda, kerekesszékes tánc, kerekesszékes fitness és szkander.

A Nagy Sportágválasztóra a belépés díjtalan.

Regisztráció:

Május 27-e, a rendezvény pénteki napja kifejezetten az előre bejelentkezett oktatási intézményekből érkező csoportok számára fenntartott nap. Intézmények regisztrációja itt

Május 27-én 14 órától, valamint 28-án 9 és 17 óra között várjuk
az egyéni látogatókat. Egyéni látogatók regisztrációja itt

A rendezvény helyszíne: Merkapt Sportközpont Budapest X., Maglódi út 12/A.

További információk az esemény honlapján és a Facebook-oldalán találhatók.

Korábbi cikkünket ide kattintva találja.

(MOB-MTI, fotó: MOB)