12 góllal nyert Nizzában a Szolnok, svédek nélkül a debreceni csoport

12 góllal nyert Nizzában a Szolnok, svédek nélkül a debreceni csoport

2012. 10. 19.
Megosztás

A Szolnok rendkívül simán, 12 gólos különbséggel győzte le az orosz Asztrahán együttesét a férfi vízilabda Eurokupa nizzai selejtezőcsoportjának csütörtöki nyitófordulójában.

Mohi Zoltán klubelnök arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egész csapat fegyelmezetten és motiváltan játszott, mindenki kivette részét a sikerből. A magyar gólokon tízen osztoztak. Pénteken a magyar csapat számára szünnap lesz, szombaton viszont két meccs vár rá, 10.30 órától a dán Slagelse, 18.30 órától pedig a brit Bristol lesz az ellenfele.

MESTERMÉRLEG:
Cseh Sándor másodedző:
– Egyértelmű, hogy nem orosz élcsapat volt az ellenfelünk, sokkal nagyobb játékerőt képvisel a mi keretünk. Ez volt az első mérkőzésünk a sorozatban, úgyhogy komolyan vettük. Egészen kiválóan védekeztünk, három negyed alatt kettő találatot kaptunk csak, a saját góljainkat pedig lefordulásból és akcióból szereztük, fórból alig. Emberhátrányban ugyanakkor szintén jól védekeztünk.

Pénteken a magyar csapat számára szünnap lesz, szombaton viszont két meccs vár rá, 10.30 órától a dán Slagelse, 18.30-tól pedig a brit Bristol lesz az ellenfele.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, 2. SELEJTEZŐKÖR,
C-CSOPORT
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–DINAMO ASZTRAHÁN (orosz) 18–6 (5–1, 4–1, 6–0, 3–4), Nizza.
SZOLNOK: Decker A. – Alekszics 2, Negrean 1, Pásztor 3, Kis G. 1, Hosnyánszky 1, Gocics 2. Cs: R. Georgescu 2, Vörös 1, Hangay Z. 3, Marnitz 2, Nyéki, Dőry
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 13/5 Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Pásztor
Olympic Nice (francia)–Slagelse (dán) 18–6

A Järfälla nem jött Debrecenbe

Az utolsó pillanatban lemondta részvételét a Järfälla, így a svéd csapat nélkül rendezik meg a férfi vízilabda Európa-kupa debreceni selejtezőcsoportjának küzdelmeit.
A Debreceni VSE csütörtöki közleménye szerint az északiak helyére a DVSE és a Debreceni Egyetem közös OB I/B-s alakulata, a DEAC ugrik be, de nem lesz teljes jogú résztvevője a csütörtöktől vasárnapig tartó nemzetközi eseménynek, amelyről nem juthat tovább. Minderről kora délután rendkívüli ülésen döntöttek a szervezők, a csapatvezetők és az európai szövetség, a LEN delegátusa.
A Järfälla sérülésre, munkahelyi- és családi okokra hivatkozva lépett vissza az indulástól.
A török Enka simán, 16–5-re legyőzte a magyar másodosztályban szereplő, s a svéd Järfälla helyére beugró DEAC-ot a csütörtöki nyitómérkőzésén.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA–KUPA, 2. SELEJTEZŐKÖR, B–CSOPORT, DEBRECEN
Mataró Quadis (spanyol)–Amersfoort (holland) 15–9
Enka (török)–DEAC 16–5 (3–2, 2–2, 5–1, 6–0)

TOVÁBBI PROGRAM

PÉNTEK
DEAC–CN Mataro 18 ó
Debreceni VSE–Amersfoort 19.30 ó

SZOMBAT
Debreceni VSE–DEAC 10 ó
CN Mataro–Enka 11.30 ó
Amersfoort–Enka 18 ó
Debreceni VSE–CN Mataro 19.30 ó

VASÁRNAP
Amersfoort–DEAC 10 ó
Debreceni VSE–Enka 11.30 ó

(Forrás: MTI)