12 magyar kick-box aranyérem Írországból

2013. 03. 06.
Megosztás

A nemzetközi kick-box társadalom legnagyobb eseményének és megmérettetésének tartott Irish Open elnevezésű Világkupa, mely ezen a héten Dublinban került megrendezésre, minden idők legnépesebb mezőnyét vonultatta fel.

Négy kontinens, közel 60 országának 2.920 élversenyzője vett részt ezen a monstre viadalon. A Dr. Leyrer Richárd MOB-alelnök által vezetett Magyar Kick-box Szakszövetséget 3 hazai sportklub képviselte: a szombathelyi Controll SE, a budapesti Titán SE és a szintén budapesti Halker – Kiralyteam kick-box Akadémia.

A három napi program a pénteki csapatversennyel kezdődött, mely egyben a 2013-as klubcsapat-világbajnokság is volt. Több mint 86 csapat nevezett az eseményre. A csapatverseny lényege, hogy a 4 főböl álló egységek egymás ellen küzdenek úgy, hogy a mérkőzések eredményei összeadódnak és a négy meccs végén hírdetnek győztest. Mivel ez a pénteki esemény azt volt hivatott eldönteni, hogy 2013-ban melyik egyesület, illetve klub a legjobb a világon, ehhez a címhez és kihíváshoz méltóan válogatták össze a klubok a csapattagokat.

A legnevesebb indulók a teljesség igénye nélkül:

Usa All-Star – 4 korábbi világbajnokkal, közép-Amerika válogatottja.

Team Chile – dél-Amerika válogatottja, venezuelai, csílei és mexikoi versenyzőkkel.

Full-Circle Team– Kanada és észak-Amerika válogatottja.

Dél-Afrika csapata.

Top Ten UK, Nagy Britannia, Welsz és Skót válogatott versenyzőkkel.

Bestfighter Italy, az olaszok válogatottja.

Blitz Team – svájci, osztrák, norvég és bolgár válogatott versenyzővel felállva.

ASG Europe – német, görög, ír és angol válogatottal.

Halker-KiralyTeam kick-box Akadémia – Csepelről.

A magyar fiúk ismét kitettek magukért. Úgy harcoltak ezek a csepeli legények, mint még soha. Fegyelmezetten, céltudatosan ütötték, rúgták a pontokat, mire az ellenfél harci kedve kezdett alábbhagyni. Sokan már a döntő vége előtt érezték, hogy itt nem lesz trónfosztás. Ezen a napon a Halker-KiralyTeamet nem lehet legyőzni! És megtörtént a sporttörténelmi csoda, egy kis klub, a csepeli Halker – KiralyTeam csapata 3 x egymás utáni évben, azaz harmadszorra nyerte meg zsinórban a klubcsapatok világbajnokságának számító Irish Opent

http://www.youtube.com/watch?v=-lZi6rWBSds

A Halker – KiralyTeam aranyérmesei:

63 kg – Veres Richárd

69 kg – Veres Alex

50 kg – Veres Mercédesz

42 kg – Veres Roland

46 kg – Murvai Lívia

28 kg – Bozók Szabolcs

74 kg – Gömbös László

84 kg – Mórádi Zsolt

94 kg – Jároszkievicz Krisztián

A Halker – KiralyTeam ezüstérmesei:

60 kg - Kádas Adrienn

79 kg – Imre Tamás

+70 kg – Nagy Henrietta

69 kg – Rohonczi jenő

A Grand Champion elnevezésű pointfighting kategóriában súlykorlátozás nélkül minden felnőtt versenyző részt vehet, mely egyenes kieséses rendszerben kerül lebonyolításra. Ez az úgynevezett királykategória a kick-box pointfighting szabályrendszerében. A Halker-KiralyTeam mind az öt csepeli versenyzője bekerült a viadal legjobb 8 versenyzője közé: Gömbös László, Imre Tamás, Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt és Veres Richárd is - utóbbi győzelemmel fejezte be a viadalt.