A 75 éves Balczó Andrást ünnepelték

A 75 éves Balczó Andrást ünnepelték

2013. 08. 15.
Megosztás

Egykori sporttársak, barátok, tisztelők köszöntötték 75. születésnapja alkalmából Balczó András háromszoros olimpiai aranyérmes, tízszeres világbajnok öttusázót, a Nemzet Sportolóját.

Az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület közös csütörtök esti, budapesti rendezvényén az ünnepeltet - az 1969-es budapesti világbajnoki győzelmét felidéző kisfilm levetítése után - többek között Schmitt Pál olimpiai bajnok, volt köztársasági elnök, Simicskó István sportért felelős államtitkár, Szabó Bence olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Nébald György ötkarikás aranyérmes, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, valamint az öttusa-szövetség több képviselője - köztük a szövetségi kapitány Pálvölgyi Miklós - köszöntötte.

Schmitt Pál emlékeztetett rá, hogy az 50., a 60. és a 70. születésnapon is jelen volt, és a további jeles évfordulókon is ott a helye. Ajándékba egy alkotmányt hozott, amelyből két részt idézett. A bevezetőt, amely úgy kezdődik, "Isten, áldd meg a magyart!", majd azt a részt, amely a közösen alkotott jövőről, a fiatalokba vetett hitről szól, és azt mondta, biztos benne, hogy ezek a részek különösen tetszenek majd az ünnepeltnek, ha olvasgatja.

Simicskó István egy előtte szólóhoz kapcsolódva úgy fogalmazott: "Itt elhangzott, hogy azok jöttek ide, akik szerették Balczó Andrást, én azt mondom, azok jöttek, akik most is szeretik."

Sportolói nagysága mellett a családi életét, tizenkét gyermek felnevelését emelte ki, amit példaértékűnek nevezett.

Szabó Bence arra emlékezett, hogy tízéves volt, amikor Balczó nagyszerű futással megnyerte a müncheni olimpiát, és megjegyezte: akkor minden gyerek Balczó András akart lenni.

Szeneczey Balázs Tarlós István főpolgármestert idézte, aki szerint művészi és sportolói nagyság nincsen emberi nagyság nélkül. Mint mondta, éppen ebből a gondolatból kiindulva avatta a város 2011-ben díszpolgárává az ünnepeltet.

Nébald György úgy fogalmazott, Balczó András példaértékű életútja túlmutat a sporton. Egyúttal, hogy a sok dicséret ne legyen gyanús, elmesélte: egykori sporttársai nem mindig örültek, ha a Balczó nevet meghallották.

"Annak idején sokat jártunk Mátraházára edzőtáborozni, s amikor meghallottuk, hogy egy vagy két Balczó-kört kell futnunk, nem voltunk boldogok a neved hallatán. Azt is hallottuk, különleges étrended van, hogy a kalóriabevitelt úgy segíted elő, hogy mézzel eszed a tejfölt. Mi is mézzel ettük a tejfölt, s az ízlésedet se nagyon dicsértük" - fejezte be mondandóját derültséget keltve.

A köszöntők és az ajándékok átadása után az ünnepelt is megszólalt. "Elnézve ezt a nagy nyüzsgést körülöttem, úgy érzem magam, mintha filmet néznék, de egyben a szereplője is lennék, és nem is mellék-, hanem, úgy tűnik, főszereplője - kezdte a sok köszöntőt jókedvűen végigálló ünnepelt. - Otthon gondolkodtam, hogy beszéljek-e, mert alapvetően úgy vélem, az ünnepelt hallgasson, de ez egyben egy lehetőség is" - folytatta, majd azon morfondírozott hangosan, hogy ezt a sok dicséretet, amit a jelenlévőktől kapott, nem lehetne-e "bespájzolni", és később hetenként elővenni belőle. Végül is, mint mondta, abban maradt magával, hogy nem készül beszéddel, csak azt mondja, ami éppen eszébe jut.

"Óriási baj a világban, hogy könnyen +megbüszkülünk+. Ha pedig magunkban találjuk meg a jónak forrását, akkor eltévedünk" - osztotta meg egyik gondolatát, hozzátéve, hogy ő most sem érzi magát másnak, mint annak a 16 éves srácnak, aki Nyíregyházáról elindult.

A sok siker, amiben része volt, valamire megtanította. "Az embernek nem sikerre van szüksége, hanem állapotra, amit úgy lehet kifejezni: békesség. Olyan állapotra, amelyben nincs félelem, nincs tanácstalanság. De szavakkal ezt nem lehet átadni, bele kell kerülni" - zárta rövid beszédét.

Az este - amelyen megjelent a sportág több olimpiai bajnoka, így Szondy István, Németh Ferenc, Martinek János és Fábián László is - kötetlen hangulatban, vacsorával, baráti beszélgetésekkel folytatódott.

Balczó András kétszer csapatban (Róma, Mexikóváros), egyszer pedig egyéniben (München) lett olimpián aranyérmes, ezüstöt kétszer szezett. Világbajnokságot tízszer nyert. Öttusában 12-szeres, párbajtőrvívásban egyszeres magyar bajnok. 2004-től a Nemzet Sportolója.

(MTI, MOB; Fotó: Máthé Zoltán/MTI)