A BMX szövetség továbbra is az ernyőszervezet égisze alatt kíván működni

A BMX szövetség továbbra is az ernyőszervezet égisze alatt kíván működni

2012. 11. 19.
Megosztás

Közgyűlést tartott a Magyar BMX Cross-Triál Szövetség november 17-én. A küldöttek a tisztújítás mellett szándéknyilatkozatot is aláírtak.

A kötelező napirendi pontokon kívül, két elnökségi tag lemondása miatt, tisztújítás is szerepelt a programban. Az elnökséget a jövőben Somogyi Miklós elnök mellett Molnár József alelnök, László Miklós, Kovács Péter és Szoboszlai Károly alkotja.

Az eseményen a tagság elfogadta a jövő évi költségvetést és a 2013. évi szakmai programot, mely összhangban van a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) középtávú fejlesztési tervével.

A jelenlévő tagok aláírtak egy szándéknyilatkozatot, melynek lényege, hogy továbbra is a Magyar Kerékpársportok Szövetségében szeretnék a BMX szakágat működtetni.

A közgyűlés után a szövetség megtartotta szokásos évi országos bajnoki díjkiosztó ünnepségét. Hét kategóriában hirdettek országos bajnokot. A 2012-es év sportolójának Deli Gábort (Veszprémi Spartacus) választották.

Felnőtt kategória

1. Prájczer Péter (KTM Sportklub Sopron), 2.Szoboszlai Patrik (Lőrinc 2000 SE Budapest), 3. Vincze Gergely (Gencsapáti KSE)

Junior kategória

1. Fulai Csongor (HÓD-Kerékpár SE), 2.Magyar László (HÓD-Kerékpár SE)

Ifjúsági kategória

1.Török Ince (HÓD-Kerékpár SE), 2.Kelemen Botond (Soproni Autóklub BMX SE), 3.Hollós Levente (HÓD-Kerékpár SE)

Serdülő kategória

1. Herczeg Sándor (HÓD-Kerékpár SE), 2.Pichler Igor (Soproni Autóklub BMX SE), 3.László Tamara (Budapest KSI)

Gyermek 1

1.László Milos (Veszprémi Spartacus SE), 2.Tadhunter Róbert (Gencsapáti SE), 3. Balogh Krisztián (HÓD-Kerékpár)

Gyermek 2

1.Szalai Patrik (Soproni Autóklub BMX SE), 2.Borbély Ferenc Benedek (Veszprémi Spartacus SE)

(Forrás: BMX szövetség)