A brazil főkonzul tájékoztatása a Zika vírussal kapcsolatban

A brazil főkonzul tájékoztatása a Zika vírussal kapcsolatban

2016. 02. 05.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly szoros együttműködést alakított ki a brazíliai magyar diplomáciai képviseletekkel, így Magyarország brazíliai nagykövetségével, valamint a Sao Paolo-i főkonzulátussal. A MOB a Zika vírus kapcsán is közvetlen kapcsolatban van az ottani diplomatákkal. A vírussal kapcsolatban Maris Zsolt, Sao Paolo-i főkonzul – akinek konzuli területe az olimpia helyszínére, Rio de Janeiro-ra is kiterjed – adott tájékoztatást.

A brazil kormány a Zika vírus okozta fertőzések számának visszaszorítása érdekében az érintett tárcák vezetésével ezen a héten országos intézkedéscsomagot fogadott el. Elnöki rendelettel megváltoztatták a magánterületre vonatkozó jogszabályok azon részét, mely az elhagyott ingatlanok közegészségügyi ellenőrzését korlátozta. Nagy erőkkel folyik a vírust terjesztő szúnyogfajta élőhelyeinek feltérképezése és csökkentése már nemcsak a hadsereg és az egészségügyi szervek, hanem a lakossággal kapcsolatban álló intézmények (pl. posta) bevonásával is. Az Egészségügyi Minisztérium védekezési és megelőzési ismeretekkel kibővített honlapján részletes tájékoztatást ad a már végrehajtott és a tervezett intézkedésekről.

A Minisztérium február 2-án közzétett jelentése szerint az országban továbbra is 3670 Zika vírus gyanús mikrokefalia esetet vizsgálnak és az adott időpontig 404 ilyen megbetegedést igazoltak újszülötteknél, ami csaknem 50%-os növekedés a január 23-ig igazolt 270 esethez képest.

Brazília felvette a kapcsolatot az amerikai egészségügyi szervekkel, hogy közös kutatással próbálják kidolgozni a Zika vírus elleni védőoltást és egyeztessék a vírus terjedése elleni tevékenységet. Ezzel párhuzamosan Brazília diagnosztikai képzést és segítséget ajánlott fel a MERCOOSUL országoknak, melyekkel szintén összehangolja védekezési terveit.

A brazil Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a Zika vírus a megfertőzött személyeknél 80 %-ban nem okoz határozott klinikai tüneteket. A megbetegedés jellemzői enyhe fejfájás, alacsony láz, izomfájdalom és a bőrön megjelenő vörös foltok, szemviszketés és szempirosodás. Csak kis százalékban fordul elő egyes testrészek megdagadása, torokfájás, köhögés és hányás. A megbetegedés általában enyhe lefolyású és 3-7 nap alatt elmúlik, azonban az ízületi fájdalom akár egy hónapig is fennmaradhat. A tünetek észlelésénél a Dengue láz kezelésénél alkalmazott módszereket használják, azaz csökkentik a lázat és fájdalmat.

Fábián László, a MOB sportigazgatója, a riói Magyar Olimpiai Csapat vezetője elmondta, hogy a MOB Orvosbizottsága dr. Balogh Péter elnök, a Magyar Olimpiai Csapat Egészségügyi Szolgálat-vezetőjének irányításával kiemelten kezeli a Zika vírus okozta kihívásokat, és megfelelően felkészítenek a megelőzésre, szükség esetén az esetleges védekezésre.

(MOB)