Két világkupával finiselnek Londonra a magyar hegyikerekesek

A hegyikerekes Parti Andrást kiengedték a kórházból

2012. 08. 13.
Megosztás

Kiengedték a kórházból hétfő délben a hegyikerékpáros Parti Andrást, aki vasárnapi versenye során bukott a londoni olimpián.

Parti az MTI-nek arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán elvégeztek rajta még egy vizsgálatot, majd a magyar és az angol orvosi stáb egyeztetését követően elhagyhatta az intézményt.

"Visszajöttem az olimpiai faluba, összepakolok, és az egyik esti repülőgéppel utazom haza, nagyjából éjfél körül érkezek majd Budapestre" - mondta Parti, aki a diagnózist ismertetve hozzátette: egyik ujja kificamodott, s agyrázkódása volt, így egyelőre pihennie kell.

A magyar hegyikerékpáros a vasárnapi versenyen nagyjából féltávnál - amikor a 35. helyen haladt - egy lejtős, köves részen hatalmasat bukott, s fejre esett. Először a helyszínen lévő egészségügyi központban látták el, majd beszállították az egyik londoni kórházba.

Parti a késő esti londoni járattal hazaérkezett az olimpiáról.

(MTI)