A hollandok Európa Játékokat rendeznének – de kisebbet

A hollandok Európa Játékokat rendeznének – de kisebbet

2015. 03. 03.
Megosztás

A Holland Olimpiai Bizottság (NOC*NSF) örömmel megrendezné a 2019-es Európa Játékokat, előtte azonban több kérdést tisztázni szeretne az európai bizottsággal (EOB).

A NOC*NSF elnöke, Andre Bolhuis az Around The Rings nevű portálnak elmondta, azt szeretnék érni, hogy a jelenlegi 20 sportág helyett 15, legfeljebb 17 szerepeljen a programban.

„Jelenleg is zajlanak a megbeszélések az EOB illetékeseivel. Keményen dolgozunk a pályázaton, nagyon sok energiát fektetünk bele” – fogalmazott.

A program átalakításától jelentős megtakarítást várnának a hollandok, míg arról egyelőre nincs információ, hogy mely sportágakat érintené a változtatás – azokat viszont aligha, melyekben az EJ hatással van az olimpiai kvalifikációra. A most júniusi, bakui játékok esetében ez a szám 12.

Bolhuis a holland pályázatról már korábban elárulta, hogy Amszterdam és Rotterdam bizonyosan házigazda lenne, és esetleg egy harmadik város, Hága vagy Utrecht is becsatlakozna.

Annyi már szintén biztosra vehető, hogy az EOB illetékesei március 20-án Hollandiában folytatnak megbeszéléseket a holland bizottság vezetőivel.

Sajtóértesülések szerint hatan kandidálnak a 2019-es EJ megrendezésére, ezek közül azonban csak két, netán három jelentkezőnek (állítólag a törökországi Mersinnek és az oroszországi Szocsinak) van számottevő esélye a sikerre.

A várakozások szerint április végén, május elején születik döntés a 2019-es házigazda kilétéről.

Az első alkalommal megrendezendő Európa Játékoknak szerdához nap múlva az azeri főváros, Baku ad otthont június 12. és 28. között.