A Kajak Királynőt köszöntik a  bajnokok

A Kajak Királynőt köszöntik a bajnokok

2012. 08. 10.
Megosztás

Kedves Danusa !

Boldogan, nagy-nagy örömmel köszöntünk csodás győzelmed, a magyar csapat Londonban elnyert hetedik bajnoki címe alkalmából. A klasszikus számban, az 500 m-es egyesben bizonyultál legjobbnak és ezzel Kőbán Ritát, majd Janics Natasát követve elfoglaltad a kajak királynők trónját. A befejező 150 méteren indított, elsöprő finiseddel valósággal állva hagytad a mezőnyt. A magyar csapat legsikeresebb versenyzőjeként immár a második aranyérmet vehetted át , a regatta pálya lelátóin oly lelkesen szurkoló magyar sportkedvelők, egyben minden magyar osztatlan örömére. Huszonnégy órán belül elnyert második bajnoki címeddel megerősítetted helyed az aranyérmesek örvendetesen egyre népesebb családjában.

További nagyon-nagyon sok sikert kívánunk és biztosak vagyunk abban, hogy nemcsak szorgalmaddal megalapozott tudásoddal, felkészültségeddel , hanem emberi értékeiddel, közismert szerénységeddel is a fiatalok igazi példaképe leszel.
Minden elismerésünk edződnek Csipes Ferencnek, aranyérmes társunknak. Büszkék vagyunk Rád és korábbi meghívásunkat megismételve nagy szeretettel várunk az Olimpiai Bajnokok Klubja legközelebbi összejövetelén.


Nébald György
az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke