London 2012: Szombaton sorsolják a vízilabda torna csoportbeosztását

A Kemény-fiúk a Világligában folytathatják

2012. 09. 13.
Megosztás

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja fél évtizednyi szünet után újból részt vesz a Világligában; a jövő hónap végén rajtoló sorozatban többek között a világbajnok és olimpiai ezüstérmes olaszokkal küzd egy csoportban.

A waterpoloworld.com honlap szerdai hírét az MTI érdeklődésére a honi sportági szövetség (MVLSZ) sajtófőnöke is megerősítette.

"A hír igaz - nyilatkozta Török László szerda este.
- Az MVLSZ elküldte a nevezést, s az ideiglenes menetrend szerint az első mérkőzésünket október 31-én a románokkal vívjuk idegenben."

A nemzetközi szövetség, a FINA a 12 válogatottat három csoportba osztotta el, s Magyarország a sorsolás szerint Románia és Olaszország mellett Oroszország társaságában alkotja a C betűjelű négyest.

Az A csoportba került az újdonsült londoni olimpiai bajnok Horvátország és a címvédő, idei Európa-bajnoki ezüstérmes Montenegró, továbbá Görögország és Törökország, a B jelű kvartett tagjai pedig Spanyolország, Németország, az ötszörös Vl-győztes Szerbia, valamint Macedónia, bár utóbbi indulása még kérdőjeles.

A versenykiírás értelmében a három kvartettben oda-vissza alapon zajlanak majd a meccsek, s a hat forduló alapján kialakuló végső sorrend szerint a három csoportgyőztes, továbbá - európai színhely esetén - a házigazdák nemzeti csapata jut be az úgynevezett Szuperfináléba.

A londoni ötkarikás játékokon ötödikként zárt magyar válogatott összesen öt alkalommal állt rajthoz, s eddig utoljára 2007-ben indult a Világligában, míg Szerbia és Montenegró egy év szünet után vesz részt újfent ebben a sorozatban.

Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége a legutóbbi szerepléskor második lett a szerb alakulat mögött, korábban két ízben - 2003-ban és 2004-ben - az első helyen végzett, a nyitóévben, 2002-ben a harmadik, 2005-ben pedig a második volt.

(Forrás: MTI)