A legjobb kubaiakkal készültek a magyar öklözők Havannában

A legjobb kubaiakkal készültek a magyar öklözők Havannában

2013. 01. 23.
Megosztás

A kubaiak legjobbjaival, így többek között a londoni olimpia két bajnokával, Robeisy Ramirezzel és Roniel Iglesias Sotolongóval is együtt készülhettek a magyar ökölvívók a múlt héten véget ért havannai edzőtáborozás során.

Kovács László szövetségi kapitány elégedett volt a kubai fővárosban elvégzett munkával, mellyel szerinte versenyzőinek sikerült megalapozniuk az idei sikeres szereplést.

A szakember már az utazás előtt jelezte, hogy Havannában kettős munkát végeznek majd: kemény terheléses edzés és kesztyűzés is lesz a programban. A magyar szövetség közleménye szerint a 11 napos táborozás a kapitány tervei szerint tökéletesen beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ugyanis az 1991-es Pánamerikai Játékokra épített havannai edzőközpont stadionjának rekortánján futótréningeket, az edzőteremben pedig zsákolást, szermunkát végeztek a magyar bokszolók, s emellett szinte minden nap a kubaiak felnőtt, illetve ifjúsági válogatottjaival öklözhettek.

A magyarok a két aktuális olimpiai bajnok mellett még olyan sztárokkal edzhettek együtt, mint a 81 kilogramm világbajnoki címvédője, Julio de la Cruz, a pekingi játékok ezüstérmese, Carlos Banteur (75 kg), vagy az 56 kiló vb-győztese, londoni harmadikja, Lazaro Alvarez.

Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke is elégedetten értékelte a kubai edzőtáborozást, mellyel kapcsolatban azt emelte ki, hogy az utazás a riói olimpiai felkészülés első állomása volt, s a csapatban sok fiatal, többek között két 17 éves tehetség, a félnehézsúlyú magyar bajnok Hámori Ádám, illetve Szőrös Márk is helyet kapott. "Bátran kijelenthetem, hogy a mostani edzőtáborozás minden tekintetben eredményesebb, tartalmasabb volt a két évvel ezelőttinél, pedig az sem akárhogy sikerült" - mondta Csötönyi, aki elárulta, hogy volt olyan a csapatban, aki 40 másodpercet javított tíz nap alatt 800 méteres idején, Hámori pedig kiemelkedő, 60 mp-es időt futott 400-on, 2:24 percet pedig 800-on.

"Sotolongóval és Banteurral kesztyűztem, sajnos Julio de le Cruzzal nem sikerült bokszolnom, de így is nagy élmény volt ez a néhány találkozó. Senki sem vitathatja a kubai edzőtáborozások hasznosságát" - mondta Bacskai Balázs, a 2010-es Európa-bajnokság 69 kg-os aranyérmese.
A magyar öklözőkre az első nagy erőfelmérő február 6. és 9. között vár a debreceni Bocskai István nemzetközi emlékversenyen, melyre - mint Havannában kiderült - a kubai csapat pénzügyi okok miatt nem tud eljönni.

(Forrás: mti)