A MEFS az EUSA honlapján

A MEFS az EUSA honlapján

2013. 03. 14.
Megosztás

A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség meghívását elfogadva március 11-én és 12-én Magyarországra látogatott Oleg Matytsin, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) első alelnöke, aki egyúttal az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) alelnöke és az Orosz Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke is, ezáltal ő is felel az idei kazanyi Universiade megrendezéséért; valamint Matjaz Pecovnik, az EUSA főtitkára.

A találkozó elsődleges témája a magyar egyetemi sport és az európai, valamint nemzetközi egyetemi sport helyzetének és kapcsolódási pontjainak áttekintése, továbbá a nemzetközi egyetemi sporteseményeken történő részvétel és hazai rendezés lehetőségeinek a megvitatása, valamint az idei kazanyi Universiade előkészületei. A nemzetközi delegáció tagjait Prof. Dr. Kiss Ádám, MEFS-elnök és Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára valamint Dr. Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke és Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, négyszeres Universiade-győztes fogadta.

A hétfői sajtótájékoztatóról számos médium/sajtóorgánum beszámolt, többek között az m1, a Duna TV, a Kossuth Rádió, az MTI, a Nemzeti Sport, az Index, stb. Az eseményről írt az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) honlapja is.

Az angol nyelvű cikk itt megtekinthető:

http://www.eusa.eu/en/news.htm&showNews=1988&sso=done

(MEFS, Fotók: eusa.eu)