A Nemzeti Olimpiai Akadémiák 12. ülése Olympiában

A Nemzeti Olimpiai Akadémiák 12. ülése Olympiában

2014. 05. 21.
Megosztás

A Nemzeti Olimpiai Akadémiák vezetőinek és képviselőinek 12. ülését az elmúlt héten rendezték meg a görögországi Olympiában 2014. május 11 és 18 között. A Magyar Olimpiai Akadémiát Győr Béla és Szlatényi György, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagjai képviselték.


Az egyhetes programról Győr Béla, a MOA Tanácsának tagja tájékoztatta honlapunkat:

2014. május 11-én, vasárnap este érkeztünk meg Athénba, ahol a résztvevők számára a Metropolitan Hotelben biztosították a szállást. 12-én reggel 3 autóbusszal indultunk útba Olympiába, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia (IOA) központjába. Délután az Olimpiai Himnusszal indult a megnyitó ünnepség. Konstantinos Georgiadis, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia tiszteletbeli dékánja köszöntötte egyenként az előadókat, a résztvevőket és a vendégeket. Majd Isidoros Kouvelos, a Nemzetközi és a Görög Olimpiai Akadémia elnöke köszöntötte a résztvevőket, akik mind az öt kontinensről, 93 országból 140-en érkeztek.

Az első előadás az olasz dr. Emanule Isidori, a római Foro Italico Egyetem professzorától hangzott el „Sport, méltóság és emberi jogok címmel.” Ezután kis megemlékezés végén a résztvevőkkel megkoszorúztuk Pierre de Coubertin, John Ketseas és Carl Diem emlékművét.

Kedden délelőtt az ókori olimpiai színhelyek és a kapcsolódó múzeumok megtekintése volt a csoportok számára a program.

A következő három napon az alábbi központi előadások hangzottak el:

A spanyol Dr. Eugenia Martínez-Gorrono, a madridi Autonomous Egyetem professzora, a Spanyol Olimpiai Akadémia vezetőségének tagja „Az olimpiai értékek a nevelési reformban, a Pierre de Coubertin által javasolt formákban” címmel;

A portugál Dr. Alexandre Mestre, sportjogász, korábbi sportért és ifjúságért felelős államtitkár „Nevelési ötlet, hogyan fejlesszük a békét és a kultúrát” címmel;

Az egyesült államokbeli Dr. Heather Reid filozófia professzor, a Morningside Főiskola tanára Kalokagathia címmel;

A kanadai Dr. Sarah Jane Teetzel professzor, a Manitoba Egyetem tanára „Olimpiai értékek tanítása: Elképzelés a tiszteletről” címmel;

A görög Dr. Vassiliki Tzachrista, politikus, régész „Az oktatás sokfélesége a kortárs olimpiai értékről” címmel;

Eugenia Chidhakwa, a Zimbabwei Olimpiai Akadémia igazgatója, a Bindura Egyetem előadója „Olimpiai értékek: Az Olimpiai Értékek Nevelési Programja – Az afrikai hunhu/ubuntu környezetben” címmel;

A német Dr. Heike Tiemann, a Ludwigsburg Egyetem professzora „Az olimpiai és paralimpiai értékek oktatása” címmel;

A kolumbiai Dr. Clemencia Anaya Maya, a Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériumának tanácsadója „Társadalmi átalakítás a sporton és az olimpiai értékeken keresztül” címmel tartotta meg előadását.

A három kiscsoportos foglalkozáson a csoportunk tagjai részére (12-13 fő) ismertettük a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia rendszerét, az Emléküket őrizzük című könyv alapján az emlék és hagyományőrzésünk sokszínűségét. Nagy hatást tett a csoporttársakra a Farkasréten elkészített, elhunyt olimpiai bajnokaink központi emlékműve, a rengeteg emléktáblánk, szobrunk, olimpikonokról elnevezett stadionunk, iskolánk, közterünk. Ennek hatására a csoportom összegzésébe bekerült feladatként, hogy törekedni kell más országokban is az olimpikonok ez irányú emlékőrzésére.

Péntek délelőtt a csoportok munkájának összegzése hangzott el. Az emléklapok átadása után a résztvevők részéről portugál kollégánk, az előadók részéről a zimbabwei előadó hölgy mondott köszönetet a Nemzetközi Olimpiai Akadémia vezetőinek.

Konstantinos Georgiadis, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia tiszteletbeli dékánja zárszava után az Olimpiai Himnusszal zárult a szeminárium hivatalos része. Közben a könyvtár részére átadtuk a Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2012, a MOA Évkönyv 2013, az Emléküket őrizzük 2 című könyveket és a MOA új zászlaját.

Az ülések munkájában részt vettek az Olimpiatörténészek Nemzetközi Szervezetének (ISOH) vezetői. David Wallechinsky elnök (USA), Anthony Bijkerk főtitkár (Hollandia), John Grasso pénzügyi vezető (USA) és a szervezet lapjának főszerkesztője Volker Kluge (Németország) emelték a beszélgetések színvonalát.

Két olimpiai bajnok volt a résztvevők között: Maria Olaru olimpiai bajnok tornász (Sydney 2000.) a Román Olimpiai Akadémia képviselőjeként, Ivan Klementyev (a képen) olimpiai bajnok kenus (Szöul 1988.) a Lett Olimpiai Akadémia vezetőjeként.

A szabadidőnkben kirándulást tettünk Mirakába, Olympiába és rendszeresen futottunk a pályán. Az előadások között bemutatták a Nemzetközi Olimpiai Akadémiát népszerűsítő új kisfilmet, amelyben örömmel fedeztük fel, hogy fő helyen került bemutatásra a sportpálya mellett elhelyezett MOA által ajándékozott szobor.

Szombat délelőtt az autóbuszokkal visszatértünk Athénba, ahol mindenki számára szabadprogram volt a hazaindulásig. A hotelünk közel volt a Faliro nevű olimpiai komplexumhoz, amely helyen több magyar sikernek is örülhettünk 2004-ben. Örömmel tapasztaltuk, hogy Olimpiai Park elnevezéssel a sportot szolgálja napjainkban is, és rengetegen töltik a hétvégeken szabadidejüket itt. Összegezve: hasznos egy hetet töltöttünk az Olimpia bölcsőjében. A történésekről a MOA Tanácsának részletesen beszámolunk a következő Tanácsülésünkön, júniusban, majd a MOA Évkönyvében.