A NOB elnöke emberjogi tanácskozáson szólalt fel

A NOB elnöke emberjogi tanácskozáson szólalt fel

2016. 09. 30.
Megosztás


Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genovai ülésén részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a Menekült Olimpiai Csapat (ROT) társaságában – számolt be róla a szervezet honlapja.

A kenyai Tegla Loroupe, a ROT csapatvezetője és Rose Lokonyen 800 méteres síkfutó között foglalt helyet Thomas Bach az ENSZ eseményén, amelyen ott volt többek között Jacques Rogge, a NOB tiszteletbeli elnöke, az ENSZ menekült- és sportügyi főtitkára. „A Menekült Olimpiai Csapat egy lehetőséget adott a világnak a riói olimpián, hogy máshogy gondoljunk a menekültekre és migránsokra a jelenlegi krízisben. Ötkarikás szereplésük megmutatta, hogy a menekültek gazdagítják a társadalmat, csakúgy, ahogyan az Olimpiai Családot is” – mondta a tanácskozáson Thomas Bach.

„A Menekült Olimpiai Csapat, melyet Thomas Bach hozott létre, reményt adott nekünk – mondta Rose Lokonyen dél-szudáni atléta, aki a ROT zászlóját vitte a riói nyitó ünnepségen. – Adott egy lehetőséget nekünk, hogy valóra váltsuk az álmunkat. Soha nem hittem volna, hogy ilyen messzire eljutok a sport által. De kemény edzésekkel, sok órányi tréninggel, és a Teglától kapott nagyszerű támogatással szép sikereket értünk el.”

Tegla Loroupe 2003-ban alapította meg alapítványát Kenyában, melyet a békéért hozott létre, szegény emberek társadalmi beilleszkedését és felzárkózását segíti. A Rióban résztvevő menekült csapat 10 tagja közül 6 Tegla alapítványán keresztül jutott ki az olimpiára.

Jacques Roggue, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke kihangsúlyozta: a mintegy 60 millió menekült több mint fele gyermek, akik elérésében egy nagyon fontos eszköz a sport.

(MOB, fotó: olympic.org)