A szövetség az iskolai teniszt is fejlesztené

A szövetség az iskolai teniszt is fejlesztené

2012. 09. 19.
Megosztás

Elsősorban a tömegbázis növelése a célja az elkövetkezendő négy évben a Magyar Teniszszövetségnek.

Szűcs Lajos (a képen), az MTSZ elnöke az MTI-nek azt mondta, már olvasható a szövetség honlapján a Merre tovább, MTSZ?
- A stratégiai irányok és célkitűzések (2013-2016) című anyag, amelynek megvalósítása az új elnökség feladata lesz. A tisztújítást szombaton tartják, Szűcs Lajos mellett Erdélyi Péter az elnökjelölt.

Szűcs Lajos kiemelte: azért közelítik meg a fejlesztést a szabadidősport felől, mert a tenisz világszerte az egyik legnézettebb, legtöbb embert megmozgató sportág. „Az elnökség által kidolgozott fejlesztési koncepcióban több intézkedést is megfogalmaztunk a tömegbázis növelésére - mondta el Szűcs Lajos.

- Az utánpótlás-nevelés például a szabadidő- és a versenysport szempontjából is fontos, ennek megfelelően külföldi mintára a play and stay mozgalmat, az iskolai teniszt szeretnénk tovább erősíteni. Emellett a klubokban kártyarendszert vezetnénk be, természetesen úgy, hogy a kártyatulajdonosok pluszszolgáltatást is kapjanak a sportolás mellé.”

Az MTSZ elnöke hozzátette, utóbbi szisztémánál úgy számolnak, egy év alatt 35-50 ezer tagja lehet a klubokban bevezetett kártyarendszereknek, s ez a szám várhatóan folyamatosan nő majd.

„Az edzők továbbképzése szintén kiemelt feladat a koncepcióban - mondta Szűcs Lajos. - Ilyen célból Győrrel, Székesfehérvárral, Kecskeméttel, Péccsel és Szegeddel stratégiai együttműködési megállapodást kötünk vagy már kötöttünk sportlétesítmények használatáról. Budapesten a Nemzeti Vagyonkezelővel és a Nemzeti Sportközpontokkal lebonyolított egyeztetést követően a Folyondár utcai teniszcentrum kerül be a programunkba.”

Az MTSZ elnöke azt is elmondta, hogy a négyéves koncepcióban marketing- és sportfinanszírozási szempontok alapján is dolgoztak ki intézkedéseket. „Szükségesnek tartjuk, hogy az MTSZ a teljes magyar tenisztársadalom számára összetartó erőt képviseljen - jelentette ki Szűcs Lajos. - Ez a kohéziós erő összefogja a klubokat, az amatőröket, a társasági teniszezőket, egyszóval mindenkit, aki ezt a játékot űzi. Ha minden az elképzelésünk szerint halad, akkor 2015-re már egy ilyen, operatívan működő szervezetet láthatunk.”

(Forrás: MTI)