A szövetség szerint vége Pars postásügyének

A szövetség szerint vége Pars postásügyének

2012. 10. 20.
Megosztás

Megkérdőjelezi Pars Krisztián postáskonfliktusának valóságalapját Gyulai Márton (a képen), az atléták főtitkára, aki szerint senki sem látta az esetet.

„Pars Krisztián állítólagos konfliktusa a postással elég régi eset már: a valóságalapját illetően jelzésértékű, hogy semmit sem lehet hallani róla azóta. Egyetlen ember sem látta, megtörtént-e ténylegesen, miközben állítólag parkolni sem lehetett rendesen, annyian voltak ott. Mindezek alapján elgondolkodtató, valóban így volt-e” – mondta Gyulai Márton a Digi Sport Reggeli Start műsorában.

Hozzátette, Pars remélt pekingi ezüstjével kapcsolatban nem optimista.

„A nemzetközi atlétikai szövetség tudomásom szerint nem kíván harcolni, beleszólni a NOB illetékességi körébe tartozó olimpiai érmek elosztásába – folytatta Gyulai. – Nem gondolom, hogy Pars Krisztián a közeljövőben megkapná az olimpiai ezüstérmet: nem fogják visszamenőleg újraosztani a doppingesetek miatt a pekingi érmeket, inkább a riói arany vár Krisztiánra.”

Szót ejtett a két diszkoszvető, Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán olimpia előtti doppingügyeiről is.

„Szerencsére a magyar atlétika helyzetén, megítélésén nem változtat az, hogy Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán nem lehetett ott a londoni olimpián, mert a sportág jó eredményeket ért el, s ott van Pars Krisztián szenzációs aranyérme. Fazekas ügye lezárult a fellebbviteli bizottság döntésével, Kővágóé pedig a sportdöntőbíróság ítéletével. A magyar szövetség is lezártnak tekinti ezeket” – mondta Gyulai Márton.

(Forrás: MTI)