A Tótka-Molnár páros is elindult Rióba

A Tótka-Molnár páros is elindult Rióba

2016. 08. 13.
Megosztás

Szombat délután újabb, kisebb küldöttség indult Budapestről a riói olimpiára. A gép fedélzetén utazik a kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter duó is, valamint edzőjük, Hüvös Viktor.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett. Ennek megfelelően a férfi K-1 200 méteres versenyszámban Molnár Péter ül majd hajóba, míg K-2 200-on a tavalyi világbajnok páros, Molnár Péter és Tótka Sándor duó.

"Nagyon jó érzéssel indulok Rióba. Amióta először beültem a hajóba, azóta vártam azt a pillanatot, hogy olimpiai résztvevő lehessek. Nagyon hosszú és nagyon rögös út vezetett ide, de itt vagyok, és bízom benne, hogy ezt az utat a továbbiakban is ilyen sikeresen tudom folytatni. Riót illetően nem szeretnék eredményekbe belegabalyodni, már az is ajándék, hogy sikerült kijutni a játékokra. Természetesen tudásunk legjavát fogjuk adni, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogunk tenni a szép helyezés érdekében. Szomorú lennék, ha nem tudnánk döntőbe kerülni. Az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy minden úgy történik, ahogy annak történnie kell. Érkezzünk meg épségben, és azt fogjuk kapni, amit megérdemlünk" - fogalmazott az indulás előtt a mob.hu-nak Molnár Péter.

"Az ifjúsági olimpia egy ugródeszka volt számomra, nem hinném, hogy érdemes összehasonlítani a 'nagyok' olimpiájával. Szingapúrban belekóstoltunk abba, hogy milyen együtt lakni, étkezni, élni más sportágakkal, az is egy multisportesemény volt. Kicsit sejtem, mire lehet számítani. A pályát és a szállást ismerem, hiszen a tesztversenyen már megtapasztaltuk. Nagyon várom már Riót, ha hazajövök, akkor már lesz összehasonlításom, mi a különbség egy ifjúsági és egy felnőtt olimpia között" - árulta el az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor.

"Motiválnak a kinti eredmények, de nem érzek mégsem nyomást. Látjuk, hogy olyan versenyző is tudott érmet szerezni, akire nem nagyon számítottunk, és ez motivál minket. Plusz erőt ad nekünk, hogy milyen erős a magyar csapat. " - mondta Hüvős Viktor edző.

(MOB, fotó: Róth Tamás)