„Tudatosan készültem arra, hogy az edzői pályán is meg tudjam állni a helyemet és idővel ugyanolyan elismeréssel említsék a nevemet, ahogy azt a versenyzői éveim csúcspontján tették. Tanári és szakedzői diplomát szereztem, de már ezek birtokában is tisztában voltam azzal, hogy egészen más kihívások várnak majd rám, ha egy szép napon versenyzőből edzővé változok át. És ez pontosan így is történt 2011-ben, amikor egy évvel a búcsúm után átkerültem a „másik oldalra”a klubomban, az Alba Volánban” – hangoztatta Vörös Zsuzsanna athéni olimpiai bajnoknő, akit a Magyar Öttusa Szövetség nemrégiben megválasztott alelnökeként szólaltatott meg a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa.
Akadálymentesnek már csak az öttusa lovas versenyszámának feladatai miatt sem nevezhető pályafutása ugyan nem volt egyenletes, de azt annyi siker gazdagította, hogy azzal akár három vetélytársa is beérte volna. Három olimpiára is eljutott, egyszer remekelt, kétszer elmaradt a várakozástól. Többre számított Sydneyben, mert az első olimpiájára az előző esztendő világbajnoknőjeként, a margitszigeti „álom-VB” győzteseként érkezett. Peking sem az ő versenye volt, pedig a 2004-es bravúr megismétléséért nem kis áldozatokat hozott.
„Edzői éveim kezdetét a kölcsönös alkalmazkodás időszakának nevezhetem. Meg kellett szoknom azt, hogy azt a versenyzőt, akivel néhány hónappal korábban még együtt hagytam magam mögött a hosszokat a medencében, irányítanom kell, ügyelni arra, hogy teljesítse a feladatokat és jó irányban haladjon. Versenyzőtársaimnak és a fiatalabbaknak is el kellett fogadniuk, hogy már másként kell rám nézniük, és amit elmondok nekik, ahhoz bizony tartaniuk kell magukat.”
Tavaly novemberben egy lépcsővel feljebb léphetett, miután rá bízták az Alba Volán SC öttusa szakosztályának a vezetését. Az edzői munkáról igazgatóként sem mondott le.
„Új feladatokat kaptam, amelyek egy része nem az öttusával, hanem a szakosztályunk működési feltételeinek a megteremtésével kapcsolatos. Nem kerülgetem a kását: a kapcsolatrendszeremre építve pénzt is kell hoznom, mert sem a klub, sem pedig a város nem tud már annyit áldozni az öttusára, mint az elmúlt években. Szükség van minden forintra, mert a szakosztály hála Istennek egyre csak bővül. Amikor munkába álltam 150-en voltunk, most viszont a kicsik és a nagyok létszáma együttesen a 350-et is meghaladja. Ezzel a hazai öttusasport legnagyobb műhelyének számítunk.”
Büszke arra, hogy a legutóbbi tisztújító közgyűlésen a sportági szakszövetség egyik alelnöke lett, a szintén olimpiai bajnok Martinek Jánossal, illetve az 1999-es világbajnokságon vele együtt győztesként ünnepelt Hanzély Ákossal együtt. Tekintettel arra, hogy az elnökségben az általános elnökhelyettesi tisztet Dr. Simóka Bea, a 2002. évi világbajnokság aranyérmese tölti be, nem férhet kétség ahhoz, hogy az öttusa hazai vezérkarában a sportág nagyságai és egyben tapasztalt bennfentesei sorakoztak fel.
„Sokat várnak tőlünk, így többek között azt, hogy jól menedzseljük a sportágunkat, és tegyünk meg mindent azért, hogy a kisebb és a nagyobb szakosztályok is meg tudják őrizni a működőképességüket. A mi dolgunk az is, hogy az öttusa eladható terméknek számítson a sportpiacon, ugyanúgy a nézőknek és a médiának, mint a potenciális szponzoroknak. Jó kapcsolatot szeretnénk ápolni a nemzetközti és az európai szövetséggel is, hiszen nem mindegy, hogy mekkora anyagi illetve milyen tárgyi segítséghez jutunk, és miként alakulnak az esélyeink a jövő évek világversenyeinek a megpályázásakor. Arra senkinek sem kell figyelmeztetni bennünket, hogy egy támogatás sorsa már régen nem egy jó kávé, vagy egy finom vacsora elfogyasztása közben dől el. Érvekre van szükség, jó ajánlatokra, teljesíthető ígéretekre, nem utolsó sorban pedig meggyőzően jó eredményekre. Sajnos a női élmezőny most annyira szűk, hogy versengés csak azok között alakulhat ki, akik eleve csapattagnak tekinthetik magukat, feltéve, hogy nem sérülnek meg, vagy nem hanyatlik vissza feltűnően a formájuk. Jobb a helyzet a férfiaknál, de ott is ügyelni kell arra, hogy az utánpótlás reménységeit ne veszítsük el, ne hagyjuk, hogy a mestereik munkája kárba vesszen. Nem egy és nem is két év fog eltelni addig, amíg ez, a jelenleg kicsit kötéltáncra hasonlító mutatvány eltűnik a sportág színpadáról és megnyugtató létszámú, igazán minőségi mezőny alakul ki a honi öttusában.”
Vörös Zsuzsanna nagyon bízik abban, hogy legfeljebb fél éven belül elkészülnek annak az első rangú budapesti öttusa bázisnak a tervei, amelyet az egykori Ludovika helyén készülnek kialakítani, uszodával, vívásra is alkalmas sportcsarnokkal, nem utolsó sorban pedig lovardával. Ami pedig az öttusasport jövőjét, közelebbről a tekintélyes múltra visszatekintő sportág olimpiai perspektíváit illeti, a 2004-es nyári játékok győztese így vélekedik:
„Amikor az 1990-es években először kezdtek el gyülekezni a sötét felhők felettünk, sikerült elérni, hogy a női öttusa is helyet kapjon az olimpián. A második viharfelhő megjelenésekor a férfi és a női mezőny létszámát is felemelték, 24-ről 32-re. És egy így megy az óta is, sőt, legutóbb már 36-36 férfi és női versenyző mérhette össze a tudását, egy nagyon jól kitalált forgatókönyvet követve. Mondhatom, hogy a londoni hajrá szinte már egy izgalmas sport-show jellegét öltötte magára. És van még muníciónk, ha újra veszély fenyegetné az olimpiai jövőnket. Nagyot „szólhat” például a kéttagú, női-férfi vegyes váltó premierje, aminek a megrendezéséhez nincs szükség újabb részvételi kvótákra, ugyanakkor a sportág az egyéni küzdelmek mellett hozzájuthat még egy versenyszámhoz” – fejezte ki a reményét a MÖSZ újdonsült alelnöke.
(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)