Veszélyben lehet a skótok olimpiai indulása

A WADA elnöke nem fenyegetné börtönnel a doppingolókat

2014. 11. 18.
Megosztás

Sir Craig Reedie, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke nem ért egyet azzal a német törvényjavaslattal, melynek értelmében akár hároméves börtönnel is büntethetnék a doppingoló sportolókat.

A német törvényhozás áprilisban megszavazhatja azt a törvényjavaslatot, mely alapján a doppingoláson ért sportolókra – a sporttól való eltiltás mellett – indokolt esetben hároméves börtönbüntetés legyen kiróható.

A tervezetről erősen megoszlanak a vélemények (a mob.hu által napokban megkérdezett szakértők is ellentétes állásponton vannak); Sir Craig Reedie, a WADA vezetője szerint nem ez a helyes irány.

„Egy sportolót a sport sok év alatt kialakult szabályai szerint kell büntetnünk, nem pedig a büntetőjog alapján” – idézi az Associated Press hírügynökség.

„Nem értünk egyet azzal, ha valaki azt mondja: amennyiben csalsz, börtönbe zárlak. Nem hisszük, hogy ennek kellene történnie.”

A WADA hangsúlyozza, a doppingellenes szabályrendszer január 1-jével jelentősen szigorodik, és onnantól akár négyéves eltiltással is sújthatók azok, akik doppingvétséget követnek el.

A feltárást segíti, hogy új, doppingellenes kutatási alap jön létre, 20 millió dolláros költségvetéssel: ebből tízet a WADA, tízet pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság áll. Emellett a WADA 2015-ös büdzséje három százalékkal emelkedik az ideihez képest.

Sir Craig Reedie emellett bizakodásának adott hangot, hogy sikerül újraakkreditálni a riói laboratóriumot.

„Nagyon fontos, hogy újraakkreditáltassuk, és hogy ne kövessen el több hibát. Elkövetett néhány hibát, ezért vesztette el az akkreditációját. Annál azonban semmi sem volt rosszabb, mint hogy a sportolókban egyáltalán felmerülhetett: rossz eredményeket hoz ki a laboratórium, amely a mintáikat elemzi.”

A WADA a doppingellenes harc jegyében – norvég és kínai szakemberekkel egyetemben – segít Kenyában létrehozni a helyi doppingellenes ügynökséget.