Áder János az olimpiai faluba látogatott

Áder János az olimpiai faluba látogatott

2016. 08. 07.
Megosztás


A riói olimpián tartózkodó Áder János az olimpiai faluban tett látogatást szombaton. A köztársasági elnök beszélgetett a Magyar Olimpiai Csapat több tagjával is, vezetőkkel, sportolókkal egyaránt.

Áder János találkozott többek közt Borkai Zsolttal, a MOB elnökével, a delegáció vezetőjével, Szabó Bence főtitkárral, delegációvezető-helyettessel és Fábián Lászlóval, a Magyar Csapat vezetőjével is. Ellátogatott a csapatirodára, ahol a riói körülményekről, a csapatról és a sportsikerekről hosszasan beszélgetett a sportvezetőkkel.Találkozott dr. Balogh Péterrel, az egészségügyi team vezető főorvosával is. A találkozón jelen volt Simicskó István honvédelmi miniszter is.
A köztársasági elnök több sportolót is személyesen köszöntött, többek közt a férfi vízilabdázókat, judósokat, sportlövőket és a női teniszezőket. Az államfő együtt szurkolt a csapattal több versenyzőnk sikeréért, köztük a magyar-szerb vízilabda-mérkőzésen.
Az államfőt a faluban Szabó Bence és Fábián László kalauzolta.

Az Áder János látogatását bemutató képgalériát ide kattintva találja.

(MOB, fotó: MOB/Pignitzky Dorottya)