Amit a 2014-es ifjúsági olimpiai játékokról tudni érdemes

Amit a 2014-es ifjúsági olimpiai játékokról tudni érdemes

2014. 05. 06.
Megosztás

Már csak bő száz nap választ el minket a 2014-es ifjúsági olimpiai játékok megnyitójától, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy bemutassuk, Nanking hogyan készül fel a multisporteseményre.

Magának az ifjúsági olimpiának az ötlete sem a távoli múltba nyúlik vissza: 1998-ban Johann Rosenzopf, egy osztrák üzletember vetette fel, hogy sürgősen tenni kellene a fiatalkori elhízás ellen, és úgy vélte, ebben hatalmas segítséget jelenthet egy világméretű sportesemény, ahol sportáguk legtehetségesebb ifjoncai mérhetnék össze a tudásukat.

Az elgondolás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek is elnyerte a tetszését, és a 2007-es guatemalai kongresszuson napirendre került az ötlet megvitatása, egy évvel később pedig döntés született arról, hogy 2010-ben Szingapúrban megrendezik az első nyári ifjúsági olimpiai játékokat, két évre rá pedig – a felnőtt olimpiák mintájára – a téli változatát is.

Nanking a lengyelországi Poznannal vívott meg a 2014-es esemény rendezési jogáért, és nyerte meg a szavazást 47-42-re a 2010-es vancouveri kongresszuson.

Nanking Kína keleti részén fekszik, Sanghajtól mintegy 300 kilométerre. Helyi viszonylatban nem sorolható a legnagyobb metropoliszok közé, még akkor sem, ha a 2012-es népszámlálás szerint 8,1 millióan lakják.

Az olimpia költségeit– a meglehetősen grandiózusra sikerült 2008-as pekingi felnőtt játékokkal szemben – igyekeztek az ésszerűség határain belül tartani, ennek érdekében a kerékpárutakat, illetve a vitorlás-, valamint a triatlonversenyek helyszíneit leszámítva csupa ideiglenes komplexumot húztak fel, amelyeket a játékok után le is bontanak.

Az Olimpiai Stadiont még azt megelőzően felépítették, hogy Nanking egyáltalán elnyerte volna a rendezés jogát. A közel 62 ezer néző befogadására alkalmas aréna három év alatt készül el, 2005-ben adták át. A létesítmény többnyire labdarúgó-mérkőzéseknek ad otthont, a Csiangszu Sainty játssza itt hazai találkozóit.

Az augusztus 16-28. között megrendezendő multisportesemény mottója: „Share the Games, share our dreams” – azaz: „Oszd meg a játékokat, oszd meg az álmainkat.” A jelmondat is kifejezi, a kínaiak egy emberként álltak ki a rendezés mellett, és abban bíznak, hogy Kína nagyhatalmi státuszát tovább erősíti, ha minél több kiemelkedő érdeklődésre számot tartó sporteseményt hoznak az országba.

A becslések szerint 204 ország 3600 sportolója indul Nankingban, ami a felnőtt játékok 10 500 résztvevőjéhez képest jóval szerényebb szám, az esemény sportértékéből azonban mit sem von le. A sportágak többsége is megegyezik, de például a vízilabda nem szerepel az ifik programjában, a kosárlabdameccseken pedig 3 a 3 ellen játszanak majd. A felnőtteknél eszközölt programmódosítás szellemében golfban és rögbiben is osztanak majd pontokat, illetve érmeket Nankingban.

A NOB előző és jelenlegi elnökének kétsége sincs afelől, hogy kiváló olimpiának leszünk tanúi augusztusban.

„Hála a szervezőbizottság fantasztikus munkájának, az előkészületek hónapról hónapra látványosan haladnak. Semmi kétségem, hogy a játékok hatalmas siker lesz, és arra inspirálja majd a fiatalokat szerte a világon, hogy a jelenleginél jóval többet sportoljanak” – mondta korábban Jacques Rogge, utódja, Thomas Bach pedig viccesen úgy fogalmazott: „Az olimpiai falu több mint rendben van! Bárcsak fiatal lennék, és én is beköltözhetnék!”

Fontos megemlíteni, hogy az ifjúsági játékokon 14 és 18 év közötti fiatalok vehetnek részt, a 104, 18-25 éves nagykövetet pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság választotta ki. Feladatuk, hogy minden létező eszközzel és módon népszerűsítsék Nankingot, illetve egész Kínát. A legjobb reklám persze a hibátlan rendezés lenne, márpedig jelenleg, alig több mint száz nappal az esemény előtt valamennyi tényező ezt vetíti előre.

(Czövek Oszkár)