Kulcscsontját törte az időfutambajnok

Armstrong ellen eljárást indítottak doppingolás miatt

2012. 06. 14.
Megosztás

Armstrong ellen eljárást indítottak doppingolás miatt.

Hivatalos eljárást indított Lance Armstrong kerékpáros ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA), amely egyúttal azonnali hatállyal eltiltotta a jelenleg a triatlonsportban jeleskedő klasszist a versenyzéstől.

A The Washington Post című lap helyi idő szerint szerdán arról írt, hogy az USADA kedden értesítette Armstrongot és öt másik személyt – a US Postal profi kerékpáros csapathoz köthető embereket – arról, hogy eljárást indít ellenük. A hatóság megerősítette a lap értesülését.

Lance Armstrong közleményben cáfolta a vádakat. Amennyiben az USADA mégis elmarasztalja, többek közt mind a hét Tour de France-győzelmétől megfoszthatják.
„Sosem doppingoltam, és – ellentétben sok vádlómmal – 25 évig űztem állóképességi sportokat anélkül, hogy a teljesítményemben kiugró csúcspontok lettek volna. Több mint ötszáz doppingteszten estem át, és sosem buktam meg – áll az Armstrong által kiadott közleményben. – Ugyanazokról a tanúkról és vádakról van most szó, amelyekről az Igazságügyi Minisztérium két év nyomozás után úgy döntött, hogy nem foglalkozik velük tovább.”

(Forrás: MTI)