Armstrong mindent bevallott

Armstrong mindent bevallott

2013. 01. 16.
Megosztás

A hétszeres Tour-győztes amerikai kerékpáros beismerte, hogy pályafutása során tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt.

A kerékpársport legnagyobb személyiségének, egyben a sportág legnagyobb doppingbotránya főszereplőjének tartott Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt - jelentette kedd hajnalban az AP amerikai hírügynökség egy televíziós forrásra hivatkozva.

A súlyos doppingvétségekkel vádolt 41 éves Armstrong Oprah Winfreynek nyilatkozott először azóta, hogy életre szóló eltiltással büntették. Az interjút csütörtökön sugározzák, de már hétfőn felvették. Az amerikai hírügynökség az adáshoz közel álló, a névtelenséghez ragaszkodó forrásra hivatkozott. Az interjúból egyelőre nem kerültek nyilvánosságra részletek.

Az Oprah Winfrey Network (OWN) szóvivője a múlt héten bejelentette, hogy az interjút nem élőben sugározzák, a felvételt korábban készítik majd el Armstrong austini házában, és a visszavonult kerékpáros nem szerkesztheti meg az adást. A szóvivő még hozzátette: a beszélgetés során nem lesz tabutéma. Maga Lance Armstrong is azt nyilatkozta, hogy kész mindenre őszintén válaszolni.

Az interjúból egyelőre nem kerültek nyilvánosságra részletek, a New York Times ugyanakkor azt írta, a sztársportoló a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elöljáróira vallott, azt állítva, közülük többen tudtak arról, hogy doppingolt, sőt, lehetőségeikhez mérten támogatták is. A lap információi szerint Armstrong más kerékpárosokra nem tett terhelő vallomást.

A The New York Times korábban arról írt: Armstrong abban a reményben tesz vallomást, hogy más sportágakban - így új kedvencében, a triatlonban - még versenyezhet. A jelenlegi büntetés szerint élete végéig eltiltották a versenyszerű sportolástól azokban a sportágakban, amelyek világszövetségei aláírták a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexét. A beismerés után élete végéig tartó eltiltását mérsékelhetik, és néhány év múlva triatlon-, illetve futóversenyeken még indulhat.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.

A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerekpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Lance Armstrong korábbi kijelentései a doppingügy kapcsán:

Hosszú évekig tagadta a tiltott szerek használatát Lance Armstrong, a kerékpársport legismertebb személyisége, egyben a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője, aki sajtóértesülések szerint elismerte, hogy doppingolt. Az alábbi összeállításban a 41 esztendős sztár korábbi kijelentéseit gyűjtötte össze - a teljesség igénye nélkül - a német hírügynökség.

-1999. július 19., a Tour de France második pihenőnapján:
"A halálos ágyamról keltem fel. Bolond lettem volna, ha doppingolok."

-1999. július 25., párizsi Tour-győzelme után:
"Az én történetem fantasztikus, de igaz. Nagyon szerencsés ember vagyok, és tiszta a lelkiismeretem."

-2005. július 24., a hetedik Tour-diadalát követően:
"Mindenkinek, aki nem hisz a kerékpársportban, a cinikusoknak és szkeptikusoknak üzenem, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy ők nem képesek nagyot álmodni. Sajnálom, hogy nem képesek hinni a csodában. Ebben a történetben nincs semmiféle titok, kizárólag a kemény munkán múlik minden."

-2005. augusztus 26., a Larry King-showban:
"Több mint hét éve folyamatosan mondom: soha nem doppingoltam. Nézzük csak meg a helyzetemet: olyan valaki vagyok, aki gyakorlatilag visszajött a halálból. Miért sportoltam volna úgy, hogy közben doppingolok és az életemet újból kockára teszem? Ez őrültség. Soha nem tennék ilyet. Soha. Egyszer sem."

-2005. november 30., az SCA Promotions biztosító elleni per meghallgatásán:
"Soha nem használtam doppingszereket. Elég érthető voltam?"

-2010. május 20., a Tour of Californián, korábbi csapattársa, Floyd Landis vádaskodására reagálva:
"Nincs semmi rejtegetnivalóm. A történelem magáért beszél."

-2012. június 13., honlapján megjelent közleményében, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) vádjaira reagálva:
"Soha nem doppingoltam, 25 évig élsportoló voltam teljesítményingadozás nélkül, átesve több mint 500 doppingteszten, amelyek közül egyen sem buktam meg."

-2012. augusztus 23., közleményében, amelyben kijelentette, a továbbiakban nem védekezik a USADA vádjaival szemben:
"Hangsúlyozom: a nemzetközi szövetség, valamint a nemzetközi és az amerikai doppingellenes ügynökség szabályai szerint játszottam mindaddig, amíg versenyeztem."

(Forrás: MTI)