Áttörést hozhat a tokiói paralimpia

Áttörést hozhat a tokiói paralimpia

2014. 10. 17.
Megosztás

Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (NPB) elnöke már most biztosra veszi, hogy hatalmas sikere lesz a tokiói paralimpiának 2020-ban.

Noha még csak 2014-et írunk, és két év múlva Rio de Janeiróban rendeznek paralimpiát, az NPB első embere szerint Tokió hozhatja meg az áttörést.

„Olyan érzésem van, hogy 2020-ban a tokiói paralimpia lesz az, amelyik az paralimpiai mozgalmat egy új szintre emeli” – idézi Sir Philip Cravent az insidethegames.biz egy zártkörű sajtómegbeszélésre hivatkozva.

„A szervezőbizottság elkötelezettsége és lelkesedése már most rengeteg mindenkire átragadt, és én is nagyon izgatott vagyok, mi vár majd ránk.”

A sportvezető emellett hangsúlyozta, rendkívül örömteli a számára, hogy Tokió 2020 végrehajtó tanácsában számos olyan szakember helyet kapott, akik szorosan kötődnek a parasporthoz.

Sir Philip Craven különböző hivatalos eseményeken vett részt a japán fővárosban, és kérte, hogy tudassák vele, hogyan haladnak a paralimpiai előkészületek. Mint szavai is bizonyítják, maradéktalanul elégedett azzal, amit a helyszínen tapasztalt.

Jamavaki Jaszuhi, a hat év múlva esedékes paralimpia szervezőbizottságának alelnöke, a Japán Paralimpiai Bizottság elnöke szintén nagyon várja a multisporteseményt.

„A 2020-as paralimpia meg fogja változtatni a közvélekedést, és áttöri az emberek fejében felépült gátat. Erősen hiszek benne, hogy a paralimpiának van ereje ahhoz, hogy kedvező irányban változtasson a társadalmon.”

Tokió lesz egyébként az első város, amely a második paralimpiának ad otthont 1964 után.