Az Eb-csapatba kerülés is tét a fedettpályás ob-n

Az Eb-csapatba kerülés is tét a fedettpályás ob-n

2013. 02. 23.
Megosztás

A hétvégi fedettpályás atlétikai országos bajnokság tétje az érmek mellett az is, hogy kinek sikerül még bekerülnie a göteborgi Európa-bajnokságra utazó válogatottba.

Spiriev Attila szakmai igazgató a szövetség honlapján jelezte, hogy eddig hétfős a csapat.

Az elmúlt napok tisztáztak néhány kérdést a Fedett pályás Európa-bajnokságon részvevő magyar csapat összetételét illetően. Az bizonyosnak tűnt, hogy két gátfutó, Baji Balázs és Kiss Dániel, valamint két súlylökő, Márton Anita és Kürthy Lajos az utazó csapat tagja. Sajnos azonban Kiss Dániel formája nem megfelelően alakult, és lemondta a göteborgi részvételt.

Jó hír viszont, hogy múlt szombati meggyőző futása után Kazi Tamás (800m) is készülődhet a svédországi szereplésre. Némi fejtörést okoztak 3000-eseink, Bene Barnabás és Minczér Albert.

Az eredményük önmagában nem indokolná, hogy az EB-csapatba kerüljenek, de egyfelől a mutatott forma és a futás dinamikája mindkettőjük esetében biztató volt, másfelől fontosnak gondolom, hogy a hosszabb távú futóink is lehetőséget kapjanak a nemzetközi megmérettetésre, és erre egy fedett EB alkalmas lehet. Ezért mindketten képviselhetik Magyarországot Göteborgban.

A még nem egészen 20 éves távolugró, Szabó Márk 7.66 méteres abszolút egyéni csúcsa után vasárnap 6.94 mp -re javította a 60m-es egyéni legjobbját, és igazolta jó formáját. Ezért menedzselési szándékkal ő is bekerült az utazó csapatba.

Sajnos a többpróbázóink viszont, úgy tűnik, nem lesznek az EAA által meghívott 15 atléta között, hacsak nem mondják le elég sokan a részvételt. Bár Krizsán Xénia ötpróba egyéni csúcsának örülhettünk, de sem az ő, sem a bajnokságon kis különbséggel győztes Farkas Györgyi eredménye nem elegendő a kvalifikációhoz, és a hétpróba bajnok Szabó Attila sem ért el a meghíváshoz kellő pontszámot. Erről a végső döntést az európai szövetség hozza meg.

A jövő csütörtökön kezdődő Eb-re a nevezési határidő vasárnap éjfél, így az ob az utolsó alkalom a szintteljesítésre. A Syma-csarnokban a versenyek szombaton 15, vasárnap pedig 13.30-kor kezdődnek.

A szombati nap másik kiemelkedő eseménye a Puskás stadionban, a Dobófészernél – a jelek szerint nevéhez „méltó” időjárási körülmények között megrendezésre kerülő Téli Dobó OB.

A négy számban ( férfi és női kalapácsvetés, diszkoszvetés) a nevezési lista alapján a magyar élvonal több meghatározó atlétája is rajthoz áll, élükön London olimpiai bajnokával, Pars Krisztiánnal.

A két versenyen további 2012-es olimpiai indulókat is láthat a közönség. Így jelezte részvételét Deák Nagy Marcell, Kazi Tamás, Minczér Albert, Baji Balázs, Kürthy Lajos, Helebrandt Máté, Szabó Attila, Erdélyi Zsófia, Zsivoczky-Farkas Györgyi, Madarász Viktória, Márton Anita, Orbán Éva.

A két verseny időrendje itt megtalálható: Fedettpályás OB Téli Dobo OB

(Forrás: masz.hu)