MOB-delegáció az Olimpiai Faluban

MOB-delegáció az Olimpiai Faluban

2012. 07. 16.
Megosztás

Július 16-án, hétfőn hivatalosan is megnyílt az Olimpiai Falu.

Az olimpiai versenyidőszak szintén elkezdődött. Az olimpiai időszakra (in-competition) külön NOB-szabályzat vonatkozik.
Ez július 16-ától, az Olimpiai Falu megnyitásától az augusztus 12-i zárónapig tart, ebben a periódusban bárki bárhol – akár itthon, akár külföldön – mintaadásra kötelezhető, s ha bármilyen tiltott listás anyagot találnak a szervezetében, még ha netán már leversenyzett is, doppingvétséget követ el. Ugyanígy az is, aki a holléti nyilvántartásban általa megadott órában nem elérhető az ellenőrök számára. A mintákat 8 évig őrzik. Összesen 6250 doppingmintát elemez a nyári játékok idején a londoni olimpia hivatalos laboratóriuma, amelyben 150 kutató fog dolgozni. Ezek alapján minden második olimpikont ellenőrizni fognak (összesen 10500 sportoló indul Londonban). A londoni olimpián ezer ellenőr dolgozik (ebből 12 magyar) és naponta 400 vizsgálatot végeznek el, 24 órán belül várhatóm az eredmény. Az új londoni labor 4400 négyzetméteren fekszik (hét teniszpálya nagyságú). Ugyancsak szankcionálandónak minősül, ha – és ez a sportolók mellett a sportszakemberekre is vonatkozik – valakinél doppingnak minősülő tiltott szert találnak, annak puszta birtoklása is büntetést von maga után. A megbukott versenyzőre eltiltás vár, eredményeit törlik.

Hétfőn megérkezett Londonba, a július 27-én kezdődő olimpiára az első magyar hivatalos ötkarikás küldöttség. Molnár Zoltán csapatvezető az MTI-nek a leszállást követően elmondta: a Heathrow repülőtéren minden gördülékenyen ment, a fogadás jól sikerült, a szervezők munkáját közel ezer önkéntes segíti a reptéren.
"Mindenki figyelmes, barátságos és gyorsan átjutottunk a Heathrow-n, a belvárosba utazás autóval azonban nem a legjobb. Így azt ajánlom minden szurkolónak, hogy a leszállás után tömegközlekedéssel menjen tovább. Nekünk az első utunk az olimpiai faluba vezet, hogy előkészítsük a magyar versenyzők érkezését" - mondta Molnár, akivel hétfőn Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes, valamint a MOB-irodáról Sipos Gertrúd és Báthori Zsófia adminisztrációs munkatárs tartott együtt.

A Heathrow bejelentette, hogy hétfőn összesen mintegy 237 ezer utast fogad, köszönhetően az olimpiai érkezőknek, ami új rekord Európa legnagyobb légi kikötőjében. A régi csúcs 233 562 volt 2011 júliusából.
"Nagyszerű, ilyen csúcs közvetlen részese még nem voltam. Mi ma négy fővel járultunk hozzá a rekordhoz" - jegyezte meg Molnár Zoltán.

Dr. Nagy Zsigmond hozzátette, hogy a repülőtéren csak azoknak a személyeknek élesítik perceken belül az akkreditációját, akik hibátlan adatokat küldtek a Londoni Szervezőbizottság (LOCOG) számára.

A repülőtérről több mint 2 órás út vezetett az Olimpiai Faluba, ahol komoly ellenőrzés után a MOB vezetők átvették a szállást és előkészülnek a magyar olimpikonok fogadására.
A MOB-irodát is elkezdték felállítani. Az Olimpiai Parkban lévő központi faluban (a kajak-kenusok, szörfösök más helyszínen tartózkodnak majd) a Magyar Olimpiai Csapat részére 212 ágyat biztosítottak.
A kétágyas szobák kulturáltak, magas színvonalúak gyors internet szolgáltatással, televízióval, hűtővel ellátva.
A szobák átlagos mérete: 18-24 négyzetméter. A Magyar Olimpiai Csapat szállása csendes helyen található, zöld park fekszik az épület előtt, sőt, a háztetőt is parkosították. Az épület az ötödik emelettől a felső szintig, a tizenharmadikig, a magyaroké.