Aranyi Ferenc és Barta Márton is aranyérmes Tbilisziben

Aranyi Ferenc és Barta Márton is aranyérmes Tbilisziben

2015. 07. 30.
Megosztás

A Tbilisziben zajló EYOF csütörtöki versenynapján sem maradtunk aranyérem nélkül: Aranyi Ferenc hatalmas egyéni csúccsal nyert diszkoszvetésben, míg Barta Mártont megszorongatni sem tudták a 200m vegyesúszás döntőjében.

20:45. A mob.hu természetesen a pénteki versenynapról is részletesen beszámol, de addig is köszönjük a figyelmet!

20:35. A mezőtúri aranyember, Aranyi Ferenc a mob.hu-nak elmondta: „Nem számítottam arra, hogy győzni tudok. Nem vagyok az az izgulós fajta, a tét inkább erőt szokott adni, mintsem nyomasztana, de kicsit tartottam a ciprusitól. Még edzésen sem dobtam ekkorát – ehhez képest most, az eddigi legkomolyabb versenyemen sikerült. Németh Laci bácsi tanácsai és a tatai edzőtábor sokat segített. A 60 méter is bennem lehet; az erővel nincs baj, a technikára azonban jobban rá kell menni, és lehetnék kicsit kevésbé lusta. Egy olimpián nagyon szeretnék szerepelni vagy kettőn."

18:38. ARANYI FERENC GYŐZÖTT DISZKOSZVETÉSBEN!!! Méghozzá 57,45-tel!!! Több mint öt méterrel dobta túl eddigi legjobbját, az 52,33-at. Az eredmény nem kicsúszott, hiszen már a második sorozatban 56,95-öt produkált. Azzal is győzött volna, a ciprusi riválisa ugyanis 56,13-mal lett második.

18:15. Kriszt Katalin magasugró 1,65 méteres eredménnyel a 10. lett másodmagával. Már csak a fiú diszkoszt kell megvárnunk a teljes magyar eredménylistához.

17:19. Németh Zsanett 55,52 méterrel a 9. helyen zárt a lány kalapácsvetés döntőjében. Magához képest sem sikerült javítania az eredményen.

17:10. A magyaroknak még három atlétikai szám van hátra a mai napon: Németh Zsanett kalapácsvetésben, Kriszt Katalin magasugrásban, míg Aranyi Ferenc diszkoszvetésben szerepel. A papírforma szerint nem várható érem - ha valaki a legközelebb járhat hozzá, az a korábbi eredményei alapján Aranyi Ferenc.

16:58. A fiú bringások mezőnyversenyében Karl Ádám a kalapemelést érdemlő 9. helyen végzett (1:39:58), míg Dian Ábel 59.-ként zárt (1:41:43). A harmadik magyar induló, Molnár Gábor nem ért célba.

16:54. Végh István 52,52-vel a 13. időt úszta a 100m gyors középdöntőjében, a finálét tehát nélküle rendezik meg.

16:45. Gyurinovics Fanni a legjobb idővel, 26,24-gyel kvalifikált az 50m gyors fináléjába. Akár második aranyérmét is megnyerheti az EYOF-on azt követően, hogy 200m vegyesen diadalmaskodott szerdán.

16:38. Barócsai Petra a saját futamát megnyerte, összességében a második legjobb idővel (1:02,38) jutott a 100m pillangó pénteki döntőjébe.

16:20. BARTA MÁRTON ARANYÉRMES 400M VEGYESEN! Impozáns fölénnyel verte meg a mezőnyt, 4:24,73-as időeredménnyel.

A mob.hu-nak röviddel a döntő után úgy nyilatkozott: „Nemcsak a helyezéssel, hanem az idővel is elégedett vagyok. Megpróbáltam nem bekezdeni, hogy maradjon erőm a végére, azon viszont meglepődtem, hogy sikerült leszakítanom magamról mindenkit – még azt a spanyol srácot is, aki előzőleg három másodperccel jobbat úszott nálam. Az elmúlt években az EYOF-győzelem lebegett a szemem előtt, most új célokat kell keresnem” – fogalmazott Barta Márton, aki azt is elárulta, hogy példaképként Cseh Lászlóra és Michael Phelpsre tekint, a kimagasló eredményeitől pedig azt várja, hogy tanárai elnézőbbek lesznek vele.

15:52. Deák Márton hetedikként jutott a 400 méteres gátfutás döntőjébe, ott pedig ötödik lett. Akárcsak Mátó Sára a lányoknál ugyanebben a számban, 54,59-cel ő is megjavította az egyéni csúcsát.

15:41. Egyéni összetettben Kovács Zsófiáért szoríthattunk, lány tornászunk 54 ponttal az ötödik helyen végzett. Két-két orosz és belga előzte meg. A későbbiekben három szerenkénti döntőben (gerenda, ugrás, felemás korlát) még érdekelt lesz.

15:34. Mátó Sára egyéni legjobbját megközelítve 1:01,45-tel a negyedik helyen ért célba a 400 méteres gátfutás döntőjében. 39 századdal maradt le a dobogóról.

15:00. Köszöntünk mindenkit az EYOF csütörtöki versenynapján.

Ahol most tartunk:

Úszásban Gyurinovics Fanni (1., 50m gyors), Barta Márton (1., 400m vegyes), Barócsai Petra (2., 100m pillangó) és Végh István (12., 100m gyors) továbbjutott az előfutamból. Bíró Lili, Holló Balázs és Kurdi Zsófia helyezésük alapján szintén kvalifikáltak volna, honfitársuk jobb helyezése miatt azonban búcsúzni kényszerültek.

Tornában a fiú egyéni összetett döntőjében Boncsér Krisztián 8., Kiss Balázs pedig 20. lett, míg kerékpárban László Tamara a 62. helyen végzett a lányok mezőnyversenyében.

Magyarország jelen állás szerint harmadik az éremtáblázaton 4-2-6-tal, csupán az olaszok és az oroszok előznek meg minket.

MINDEN TOVÁBBI INFORMÁCIÓ AZ EYOF-RÓL: IDE KATTINTVA



(MOB/SE, VF, BL, CZO, fotó: MOB/Szalmás Péter)