Az olimpiai bajnok Budapesten sem talált legyőzőre

Az olimpiai bajnok Budapesten sem talált legyőzőre

2013. 02. 04.
Megosztás

Szász Emese és Révész Julianna jutott a legtovább a magyarok közül a budapesti Westend női párbajtőr Grand Prix-n, előbbi a 10., utóbbi pedig a 15. helyen végzett.

A tavaly harmadik, világbajnoki ezüst- és bronzérmes Szász kiemeltként csak vasárnap kapcsolódott be a küzdelmekbe. A 64-es táblán az első fordulóban magabiztosan verte német ellenfelét, majd egy amerikai vívón még könnyebben lépett túl, a negyeddöntőbe kerülésért vívott asszójában viszont kiélezett csatában, ráadástussal kikapott Giulia Rizzitől. Az összecsapás során sokáig az olasz vezetett, volt, hogy három találattal is, de Szász 7-10-es állás után visszakapaszkodott, 13-12-re már ő vezetett, Rizzi azonban 6 másodperccel a vívóidő lejárta előtt - amikor már mindenki ezt az asszót nézte - egyenlített. A hosszabbításban Szász volt a kedvezményezett, ám Rizzi ért el egylámpás találatot.

Révész ukrán, majd lengyel ellenfelet győzött le - előbbit ráadásban - a türelmesen vívó orosz Anna Szivkovával azonban nem bírt.

A főtáblán még két magyar, Budai Dorina ás Várnai Vivien volt érdekelt, ők a 64 között ráadástussal estek ki. Várnait is a később Szászt is búcsúztató Rizzi állította meg.

Az aranyérmet a Londonban olimpiai bajnok ukrán Jana Semjakina érdemelte ki, aki a döntőben Szivkovát verte négy tussal.

A GP-n - amelyet a négy éve elhunyt első magyar párbajtőr világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány, Sákovics József emlékének szentelve rendeztek meg a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban - 30 ország 128 vívója indult.

Eredmények:
a 64 között:
Szász Emese-Stephanie Stuhrbier (német) 15-10, Révész Julianna-Anasztaszja Ivcsenko (ukrán) 15-14, Giulia Rizzi (olasz)-Várnai Vivien 15-14, Jelena Rublevska (lett)-Budai Dorina 12-11

a 32 között:
Révész-Magdalena Piekarska (lengyel) 15-10, Szász-Natalie Vie (amerikai) 15-6

a 16 között:
Rizzi-Szász 14-13, Anna Szivkova (orosz)-Révész 15-10

negyeddöntő:
Jana Semjakina (ukrán)-Rizzi 11-10, Josephine Jacques André Coquin (francia)-Sarra Besbes (tunéziai) 15-12, Ana Maria Branza (román)-Alekszandra Magdics (orosz) 15-4, Szivkova-Violeta Kolobjova (orosz) 15-10

elődöntő:
Semjakina-Jacques André Coquin 15-10, Szivkova-Branza 7-6

döntő: Semjakina-Szivkova 15-11

A végeredmény:
1. Jana Semjakina, 2. Anna Szivkova, 3. Josephine Jacques André Coquin és Ana Maria Branza,... 10. Szász Emese,... 15. Révész Julianna,...36. Budai Dorina,37. Várnai Vivien

(Forrás: mti)