Rövidpályás úszó EB a közmédiában

Az olimpiai bajnok Gyurta nélkül is 3-4 aranyérmet nyerhetnek a magyar úszok Chartres-ban

2012. 11. 19.
Megosztás

Nem a londoninál is nagyobb, hanem annál erősebb csapatot építene Rióra Kiss László.

Nincsenek már az úszás nemzetközi versenyprogramjában könnyű és nehéz évek, csak nehezek és annál is nehezebbek. A sportág az elmúlt évtizedben karakterisztikusan és látványosan kategóriát váltott, előbb a rövid pályás tétversenyek „toldották meg” az idényt, elsőként a kismedencés EB, majd a VB megjelenésével, aztán bemutatkozott a pénzdíjas Világkupa versenysorozat is. Mindez együtt oda vezetett oda, hogy ma már senki sem emlegeti amolyan nyári idénysportágként az úszást. Hogy ez mennyire így van, az Kiss Lászlónak, a magyar úszóválogatott vezetőedzőjének a szavaiból is kitűnik.

„Az úszás visszafordíthatatlanul átalakult és egyre inkább kezd hasonlítani az atlétika versenyrendszerének a felépítéséhez. Lényegesen megnőtt a rangos versenyek száma, és ennek következményeként lerövidült az úszók szabadsága is. Gondoljunk csak arra, hogy Debrecen májusban adott otthont a nagymedencés kontinensbajnokságnak, aztán mindenki gőzerővel folytatta a felkészülését az olimpiai csúcsversenyre, amelynek sikeres és kevésbé sikeres szereplői a londoni mezőnyből hiányzókhoz csatlakozva ősszel már a Világkupa hosszú sorozatának vágtak neki. És csak most – a jövő héten – következik Franciaországban a rövid pályás Európa-bajnokság, amelyet december 12 és 16 között követ az esztendő második legfontosabb eseménye, az isztambuli kismedencés világbajnokság. A felsorolás csak akkor lenne teljes, ha az olimpia előtti és utáni meghívásos nemzetközi versenyekről és a nemzeti bajnokságokról is szót ejtenék, de ha ezt tenném, talán soha nem érnék a felsorolás végére…”

A „téli” Európa-bajnokságon 15 fős csapattal képviselteti magát a magyar úszósport, amelynek legismertebb és legsikeresebb reprezentánsai közül Gyurta Dániel és az öccse Gergő, hasonlóképpen a Verrasztó-testvérek közül Evelyn ezt a versenyt kihagyják és csak a világbajnokságra utaznak el. Ennek tudatában miként jellemezheti a jövő héten vizsgázó válogatottat és hány magyar aranyéremre számít az EB-n? – kérdezte Kiss Lászlótól a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa.

„Erősnek tekintem, hiszen ott lesz a Chartres-ban a rajtköre lépők között a Világkupán fantasztikus győzelmi sorozatot bemutató Hosszú Katinka és a vele több állomáson is lépést tartó Jakabos Zsuzsanna, ahogy Cseh László is, aki néhány napja a százhalombattai országos bajnokságon 25 méteres medencében – ahogy úszóberkekben mondani szokás – szinte a teljes étlapot leúszta és nem is akármilyen eredményekkel. Különösképpen örülök annak, hogy ott lesz a felnőttek versenyén két idei ifjúsági Európa-bajnokunk, Sebestyén Dalma és Sztankovics Anna, bánkódok viszont amiatt, hogy Szilágyi Liliána, a harmadik aranyérmesünk sérülése miatt nem jöhet velünk. Úgy érzem, hogy a jövő heti kontinensbajnokságon 3-4 aranyéremmel ismét gazdagabbak lehetünk, tehát körülbelül úgy végezhetünk, mint tavaly a lengyelországi Szczecinben, ahonnan 4 aranyat, 3 ezüstöt és 5 bronzérmet hoztunk el. Meggyőződésem, hogy azok a versenyzők, akik most az EB-n, aztán pedig a VB-n szóhoz jutnak, kivétel nélkül a Rió de Janeirói olimpiai csapat tagjai lehetnek.”

Londonba 32 magyar úszó utazott el, és ennek a népes csapatnak a medencében is szereplő tagjai közül Gyurta Dániel aranyérmes lett, Cseh László pedig bronzérmes, Risztov Éva ugyanakkor a 10 kilométeres nyíltvízi versenyen diadalmaskodott, Négy év múlva még nagyobb létszámú úszóküldöttség indulhat el Brazília felé?

„Nem a létszám a lényeg, hanem a minőség. Ez már 1992-ben is kiderült, amikor egy 14 tagú magyar úszóválogatott öt aranyérem megszerzésével kápráztatta el a világot. Ezért mondom, hogy bőven kiegyeznék egy 32 tagú csapattal 2016-ban, ha az éremtermést sikerülne megduplázni. vagy… de ezt már nem is merem kimondani…”

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)