Az Olimpiai Bajnokok Klubja képviselői a tornacsarnokba látogattak

Az Olimpiai Bajnokok Klubja képviselői a tornacsarnokba látogattak

2012. 07. 20.
Megosztás

Több,mint ötezerszer megcsináltam a gyakorlatot – mondta Berki Krisztián aranyérmes elődeinek.


Az Olimpiai Bajnokok Klubja képviselőinek látogatása gratulációval kezdődött a tornacsarnokban. Hidvégi Vid edzője, Laufer Béla ugyanis a minap a „Mesteredzők” sorába lépett.

– Emlékszel még Béla, amikor itt egymás mellett készültünk versenyeinkre – tréfálkozott a kardvívó Nébald György a klub elnöke, a montreali olimpián negyedik helyen végzett tornász csapat megbízható emberével, az újdonsült mesteredzővel.

Berki Krisztián közben gyakorlatának elemeit csiszolta, finomította.

- A délelőtti edzést a bemelegítés után a teljes gyakorlattal kezdjük – magyarázta Kovács István, aki felfedezte és kezdettől fogva irányítja a bajnok felkészülését. Ezután pedig úgy két, két és félórán át a gyakorlat egyes elemeinek csiszolása, finomítása, az esetleges kisebb hibák kijavítása következik, rövid pihenőkkel. A program délután sem változik.

-A napokban számolgattam, hogy az elmúlt tíz évben több, mint ötezerszer csináltam meg ezt az egyébként időről,időre fejlődő, mind nehezebb elemekkel tarkított alig negyven másodperces gyakorlatot- mondta az egyik rövid szünetben Berki Krisztián.

A szót Nébald György vette át :

-Az aranyérmesek képviseletében jöttem Fábián Laci alelnökünkkel és elődöd Magyar Zoltán a szövetség elnöke is elkísért bennünket, hogy biztassunk, bátorítsunk, érezd majd azt, a Greenwich Arénában, Veled vagyunk. Tudjuk, hogy a legmagasabb célokat tűzted Magad elé, a holdba igyekszel, nyitott kapukkal, szeretettel várunk az aranyérmesek klubjában, de alakuljon a verseny akárhogyan a világ sportjának legfényesebb csillagainak egyike maradsz.

A biztató szavak után, a rövid pihenőt követve a bajnok ismét a lóra pattant. Magyar Zoltán pedig hasznos, jó tanácsokkal igyekezett ellátni Kovács Istvánt. Arra hívta fel a figyelmét, hogy odakint az Olimpiai Faluban igyekezzenek mielőbb alkalmazkodni a körülményekhez és vegyék fel a hazai, megszokott életritmust. Ne hagyják magukat elsodortatni az Olimpiai Falu forgataga által. Példának a Kemény Dénes vezette vízilabda csapatot említette. A játékosok együtt mentek reggelizni, ebédelni és vacsorázni, nem bolyongtak egyedül az Olimpai Faluban, együtt, a közösségben voltak és csak a jó szereplésre, az olimpia megnyerésére összpontosítottak.

Az esélyeket is latolgattuk. A biztató látogatásra érkezett bajnokok természetes elfogadták Magyar Zoltán megállapítását, miszerint a ló lengés mezőnyéből Krisztián és az angol Smith kiemelkedik, legalább 4-6 tizeddel jobbak az utánuk következőknél, akik között Hidvégi Vid is ott van. S ha Berki Krisztán két hibátlanul bemutatja gyakorlatát, akkor…

-Az ismert feladat teljesítése azonban nem könnyű – mondta zárszóként Kovács István.
– A ló lengés a női gerendához hasonlóan jórészt egyensúly kérdése, a legkisebb megingást sem lehet korrigálni, a gyakorlat lendülete már megtörik, ami döntő lehet. Ezért gyakoroljuk ennek a 40 másodperces gyakorlatnak minden elemét újra, meg újra. Krisztián olimpiai bajnok akar lenni, ezért mindent megtesz, de emberi kvalitásait bizonyítja, hogy véleménye szerint akkor sem dől össze a világ, ha esetleg nem valósulnak meg álmai. Az elődök szavait jóleső érzéssel, köszönettel nyugtázta, miszerint mindenképpen a világ sportjának legfényesebb csillagainak egyike marad.