Az Olimpiai Bajnokok Klubja Szabó Gabriellát és Szívós Istvánt választotta a MOB tagjai közé

Az Olimpiai Bajnokok Klubja Szabó Gabriellát és Szívós Istvánt választotta a MOB tagjai közé

2015. 05. 01.
Megosztás

A szöuli olimpiai bajnok vívó dr. Nébald György elnök vezetésével éves rendes közgyűlését tartotta az Olimpiai Bajnokok Klubja a SYMA Rendezvényközpontban. A jelenlévők többek közt MOB-delegáltakról is döntöttek.

A közgyűlés elején a 2014 májusában tartott közgyűlés óta elhunyt bajnoktársakra - Grosics Gyulára, Gedővári Imrére, Ránkyné Némethj Angélára, Konrád Jánosra és ferencre, valamint Buzánszky Jenőre - emlékeztek a jelenlévők. Nébald György emlékeztetett: már 137 aranyérmes neve szerepel a Farkasréti temetőben található emlékfalon.

A megjelentek első napirendi pontként a 2014-es beszámolót, majd a 2015-ös gazdálkodási tervet fogadták el. Elhangzott: a klub pénzügyi helyzete stabil.

A MOB közgyűlésébe delegálható személyek jelölésével kapcsolatban elhangzott, hogy a MOB alapszabályának értelmében a MOB közgyűlésébe összesen 11 küldöttet delegálhat a klub. Időközben Németh Angéla és Gedővári Imre elhunyt, így kilencre csökkent a MOB közgyűlésébe delegált tagok száma.

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának áprilisi közgyűlésén négy bajnok neve merült fel: dr. Szívós István vízilabdázó, Szabó Gabriella kajakozó, Rejtő Ildikó vívó és dr. Török Ferenc öttusázó. A közgyűlés titkos szavazással végül dr. Szívós Istvánra és Szabó Gabriellára voksolt, így a MOB következő közgyűlésén már ők is képviselhetik az Olimpiai Bajnokok Klubját.

A MOB közgyűlésének tagjai: Darnyi Tamás, Fábián László, Ihász Kálmán, Nébald György, Pulai Imre, Steinmetz Barnabás, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Szabó József, Szívós István és Varga János.

Esztendőkkel ezelőtt hozta létre a klub a Kemény Ferenc Alapítványt, melynek elnöke a közelmúltban elhunyt Konrád János vízilabdázó volt. A közgyűlés a szintén tokiói bajnok dr. Bodnár Andrásra bízta az alapítvány vezetését. A kuratóriumba a jelenlévők Szabó Gabriellát, London kajakbajnokát delegálták.

Nébald György az eseményen nagy szeretettel köszöntötte a Budapesten tartózkodó 94 esztendős Keleti Ágnest (a képen jobbra, mellette balról Köteles Erzsébet).

Képgaléria

(MOB/BL, VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)