Az olimpiai bronzérmes legyőzésével avatták fel a szentesi uszodát a női pólósok

Az olimpiai bronzérmes legyőzésével avatták fel a szentesi uszodát a női pólósok

2014. 08. 08.
Megosztás

A magyar női vízilabda-válogatott hét góllal nyert az olimpiai bronzérmes ausztrálok ellen a Szentesen rendezett, uszodaavatóval egybekötött felkészülési mérkőzésen.


A város új fedett uszodája több évi tervezést és a tavaly júniusi első kapavágást követően épült fel. A mérkőzés előtt rendezett ceremónián - amelyen a város vezetői mellett részt vett Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke is - elhangzott, hogy a sport célú infrastruktúra fejlesztésére fordítható TAO-pénzekből 860 millió forint gyűlt össze, amihez a város 300 milliós önrészt adott, így állt össze a csaknem 1,2 milliárdos büdzsé. Az elsősorban az úszókat és vízilabdázókat segítő uszoda 50x25 méteres, olimpiai méretű medencét, több mint 700 személyes lelátót, csapatöltözőket és kiszolgálóhelyiségeket foglal magába.

A delmagyar.hu beszámolója szerint a fürdőfejlesztés nem ért véget, rövidesen startol a 900 millió forintos wellness- és szaunarészleg kivitelezése, amelyet szintén egy év alatt kell felhúzni. Azután pedig az 1930-as években létesült 50 méteres szabadtéri medence 200 millió forintos rekonstrukciója következik.

Az ausztrálok londoni bronzérmes gárdájából négyen maradtak hírmondóként, de az elmúlt évben vb ezüstérmes csapat csupán három helyen változott.
Merész András együttese az oroszországi Hanti-Manszijszkban augusztus 12. és 17. között sorra kerülő világkupára készül, ott éppen az ausztrálokkal, valamint az amerikaiakkal és a dél-afrikaiakkal szerepel majd egy csoportban.

A júliusi, margitszigeti Európa-bajnokságon bronzérmes magyar válogatott nagyszerűen játszott, 2-2 után állva hagyta riválisát és 5-2-re nyerte az első negyedet.
A második szakasz egyetlen találatát Kisteleki Hanna szerezte, majd harmadik felvonásban a vendégek megtörték közel negyedórás gólcsendjüket, de így is ötgólos hátrányból kezdték a zárónegyedet.
Az utolsó nyolc percben is a magyarok elképzelése érvényesült, így fölényesen nyerték a találkozót.



MESTERMÉRLEG

Merész András:
Nagyon örülök neki, hogy szép játékkal és jó eredménnyel tudtunk hozzájárulni a szentesi uszoda avatóünnepségéhez. Innen is gratulálok még egyszer a szentesi klubnak ehhez a fantasztikus létesítményhez. Remélem, hogy mind férfi, mind női vonalon válogatott és klubmérkőzéseket garmadával fognak itt játszani ugyanilyen telt ház előtt, mint ma volt.

Ezt a győzelmünket Sipos Edit emlékének ajánljuk szeretettel, akinek a szobrát a mérkőzés előt megkoszorúztuk csapatként. Egy olyan játékosról beszélünk, aki ugye ezer szállal kötődött Szenteshez, másrészt nála eredményesebb játékosa nem nagyon volt a magyar női vízilabdának, hiszen egy világ- és Európa-bajnokról beszélünk.

Nagyon nagy fegyelemmel játszottunk, elsősorban a taktikai részét illetően a játéknak. Nem sok test-test elleni játékra adtunk lehetőséget az ellenfélnek. Nyilván, amikor mi támadunk, akkor a védekezést ők választják meg, próbálkoztak is szoros emberfogással, ami persze test-test elleni játékot eredményez, de akkor viszont jól működött a kétcenteres játékunk. Nem hagytuk érvényesülni őket, gyakorlatilag akkor támadtak, amikor mi hagytuk őket.

Ez a mérkőzés már a történelem része, nekünk a mában, kicsit már a holnapban is kell élnünk. Előre nézve biztató az egész csapat teljesítménye, de nekünk már a közelgő kihívásokkal kell foglalkoznunk.

Greg McFadden:
– Nem olyan meglepő az eredmény, ha számba vesszük, hogy hárman-négyen hiányoztak a tavalyi keretünkből, és a bekerülők tapasztalatlanabbak, így esett a játékunk színvonala. Ez az év fontos az alapozás szempontjából, hiszen az olimpia lesz a lényeg. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy amikor a világkupán találkozunk, jobban teljesítünk.

Eredmény:
NŐI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 12–5 (5–2, 1–0, 3–2, 3–1), Szentes, 800 néző. V: Várkonyi, Carney (ausztrál)
MAGYARORSZÁG: KASÓ – Antal 2, Keszthelyi 1, Takács 1, BUJKA 3, SZÜCS 2, KISTELEKI H. 3. Csere: Gangl (kapus), Illés, Tóth I., Czigány D., Menczinger K., Hevesi
AUSZTRÁLIA: Hedges – Gofers 1, Bishop, Webster 1, Arancini 1, Buckling, McGhie 1. Csere: Wakefield (kapus), Knox 1, Apple, Baxter, King
Gól – emberelőnyből: 12/1, ill. 7/1 Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0 Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/0
Kipontozódott: Knox (28. p.), Buckling (31. p.)

(Forrás: MTI, waterpolo.hu)