Az Ózd Kupával folytatódik a SuperCross

Az Ózd Kupával folytatódik a SuperCross

2012. 10. 29.
Megosztás

Augusztusban hegyikerékpáros XCO kupafutamon, szeptemberben triatlon versenyen indulhattak, most pedig, november 4-én vasárnap cyclo-cross eseményen gyűlnek össze a sportolók a borsodi városban.

Az Ózdi Kerékpáros Egyesület ezen alkalommal is a város önkormányzata segítségével fogadja a III. SuperCross Sorozat résztvevőit.

Mondhatni minden a megszokottak szerint alakul az ózdi esemény kapcsán. A verseny helyszíne a Városi Stadion lesz, a pálya pedig alapjában véve a korábbiakban megszokott nyomvonalat követi majd. Száraz időjárás esetén találkozhatnak az indulók majd azzal a minimális változtatással, miszerint a rajt-cél áthelyezésre kerül a stadionon belüli salakos futópályára. Emellett – körülményektől függetlenül – biztos, hogy a pálya hátsó szekciójában több „csiki-csuki” szakaszra, míg az elől található, füves részen élesebb, technikásabb kanyarkombinációkra lehet felkészülni

- Amennyire lehetett, már az elmúlt években kihasználtuk a stadion nyújtotta lehetőségeket, amin az idei évben már csak finomítani szeretnénk, így az elmúlt két év konzekvenciáit levonva visszaveszünk az „országútis” jellegből. Ezen felül a terület oldalát is jobban ki szeretnénk használni, ami remélhetőleg technikásabbá teszi a pályát. Az első évhez hasonlóan az idén a nőknél, és a 13 órai rajt abszolútjának esetében, az első három helyezetteknek pénzdíjazás jár majd! Ezúttal azonban a pálya szélén állóknak is hirdetünk egy versenyt, amely egy facebook-os fotópályázat lesz – ennek a kiírása már elérhető az egyesület honlapján. Ezeken felül az eddig megszokott vendéglátás (virsli, tea, forralt bor) és a Sun City pizzéria kedvezményes pizzái várják az indulókat. Napsütést és 15 fokot mindenkinek! Találkozunk vasárnap! – zárta gondolatait Frölich Tamás, a futam főszervezője.