Az új nemzeti stadion alkalmas lesz Európa-bajnoki mérkőzések megrendezésére

Az új nemzeti stadion alkalmas lesz Európa-bajnoki mérkőzések megrendezésére

2012. 07. 02.
Megosztás

Vígh László kormánybiztos szerint az új budapesti stadion megfelel majd az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legszigorúbb előírásainak, így akár Eb-mérkőzések helyszíne is lehet.

„Örömmel olvastuk Michel Platini nyilatkozatát, ez egy újabb visszaigazolás számunkra arról, hogy Magyarország fővárosa nem maradhat modern, rangos mérkőzések megrendezésére is alkalmas labdarúgó stadion nélkül” – így reagált Vígh László kormánybiztos az UEFA francia elnökének szombati nyilatkozatára, amelyben felvetette, hogy a 2020-as kontinensviadalt Európa több országában, 12-13 városban kellene megrendezni.

„A beruházás folyamán végig ügyelünk arra, hogy a 2016-ra felépülő új nemzeti stadion megfeleljen az UEFA legszigorúbb előírásainak, azaz akár Európa-bajnoki mérkőzéseknek is otthont adhasson. A kormány például éppen azért döntött a korábban elképzeltnél nagyobb, 65 ezer férőhelyes aréna felépítéséről, mert ez is szükséges a legmagasabb UEFA minősítéshez, így biztosan nem fordulhat elő, hogy néhány év múlva azért marad le Budapest egy rangos esemény megrendezéséről, mert a stadion túl kicsinek bizonyul” – hangsúlyozta a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos.

A következő években megvalósuló sportlétesítmény-fejlesztések, vagyis a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukciójának egyik kiemelt célja, hogy a lehető legtöbb nemzetközi sportesemény házigazdája lehessen Magyarország.
„Természetesen 2020-ban örömmel látnánk vendégül Európa legjobb labdarúgóit az új nemzeti stadionban” - tette hozzá Vígh László.

(Forrás: NSK)