Meccslabdáról kapott ki Babos Timea, Arn Réka is búcsúzott

Babos Timea is indulhat egyesben az olimpián

2012. 07. 12.
Megosztás

Babos Tímea a páros mellett egyesben is indulhat a július 27-én rajtoló londoni olimpia tenisztornáján.

„Az osztrák Tamira Paszekkel kapcsolatos panaszunkat ugyan elutasította a nemzetközi szövetség, az ITF, ám a román Monica Niculescu visszalépése következtében Tímea a páros mellett egyesben is pályára léphet” - mondta Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára.

Az egyéni versenyben így két magyar szerepelhet a brit fővárosban, Szávay Ágnes - aki alanyi jogon tagja a mezőnynek - és Babos Tímea, párosban pedig a Szávay, Babos duó képviseli majd a magyar színeket.

A szövetség szerdán azt közölte, hogy fellebbez az ITF-nél, amiért a svájci Timea Bacsinszky helyén Babos Tímea helyett az osztrák Tamira Paszek indulhat egyesben a londoni játékok női tornáján. Azt a tiltakozást ugyan az osztrákok magyarázatára hivatkozva elutasította az ITF, de magyar szempontból mégis szerencsés fordulatot vettek az események, hiszen az első számú tartalék Babos ennek ellenére játékjoghoz jutott.

„Végtelenül örülök, mert a sors igazságot szolgáltatott nekünk - nyilatkozott az MTI-nek Babos Csaba, a játékos édesapja, egyben edzője. - Paszeket jogtalanul szerepeltetik az olimpián.”

(Forrás: MTI)