Babos Timea WTA-tornagyőzelem után a Papp László Arénában lép pályára

Babos Timea WTA-tornagyőzelem után a Papp László Arénában lép pályára

2015. 11. 24.
Megosztás

A női világranglista (WTA) 70. helyén álló Babos Timea a hétvégén megnyerte a 125 ezer dollár összdíjazású WTA-teniszversenyt, ezzel értékes pontokat szerzett a világranglistán, ami alapján majd kvalifikálhatják magukat a játékosok a riói olimpiára.



A magyar teniszező alig ért haza Tajvanról, hétfőn már a keddi Tennis Classics sajtótájékoztatóján vett részt. Elmondta, hogy nagyon örül a tajvani sikerének, jól zárult ezzel számára a 2015-ös szezon, és ez is növeli az önbizalmát a jövő évi terveihez, amelyek között szerepel természetesen a riói ötkarikás játékok is. Ilyen előkelő helyen csak 2012-ben zárta az idényt, akkor 67. volt. Párosban már korábban eldőlt, hogy a 11. pozícióban zár ebben az esztendőben.

Babos Tímea a riói terveiről elmondta, hogy párosban kétséges a szereplése, hiszen ehhez valamelyik magyar játékostársának legalább a 60. és 70. hely közé kellene kerülni a páros ranglistán. Hogy erre kinek lesz esélye, csak annyit mondott, hogy a felnőtt magyar mezőnyből tart erre esélyes versenyzőt, az idei év fiatal versenyzőinek azonban szerinte ez még túl nagy feladat lenne.

A keddi teniszgálát levezetésnek szánja, ahol
a francia Kristina Mladenovic (WTA 29.) ellen lép pályára. A két játékos jól ismeri egymást, hiszen az idei wimbledoni tornán párosban együtt szerepeltek és jutottak el a fináléig. A francia hölgy kifejtette, 2016 az olimpia éve, ezért kénytelen váltani, honfitársával, Caroline Garciával szeretne minél jobban felkészülni a riói olimpiára. Természetesen nem mond le arról, hogy később ismét egy párost alkothasson a magyar éljátékossal, de most az olimpiai felkészűlés mindennél fontosabb.




A Tennis Classics-on két férfi éljátékos is pályára lép. A francia Richard Gasquet (ATP 9.) a londoni olimpián párosban bronzérmes volt. Riói terveiről azt mondta, hogy a franciáknál igen fontos helyen szerepel az olimpia. Még nem tudja, hogy kivel alkot majd párost, de szeretne minél fényesebb éremért harcolni 2016-ban. Mladenovic honfitársa szavaiba vágva jelezte, szívesen alkotna vele vegyespárost az ötkarikás játékokon.

A francia fiú ellenfele lesz az Arénában a horvát Marin Cilic (ATP 13.), aki 2014-ben megnyerte az US Opent. Ő is szerepelt már a londoni olimpiai tornán Ivan Dodiggal, de a selejtezők negyeddöntőjében búcsúra kényszerült. Jövőre is londoni társával készül Rióra, s reméli, most előrébb fognak végezni.



A Papp László Arénába kilátogatók egy már az aktív teniszt befejező kétszeres olimpiai bronzérmes horvát világsztárt is láthatnak, hiszen Goran Ivanisevic is csatasorba áll.



Az est egyik érdekessége lesz a 30 évvel ezelőtti wimbledoni párosdöntő visszavágója. Az akkori győztes Taróczy Balázs, Heinz Günthardt duó kihívói az akkori vesztes Path Cash, John Fitzgerald ausztrál kettős lesz.

(MOB, fotók: Facebook, babostimea.hu)