Babos Tímea és Arn Gréta is vereséget szenvedett

Babos Timi egy év alatt közel 100 helyet javított a világranglistán

2012. 12. 24.
Megosztás

Babos Tímea remek évet tudhat maga mögött.

A világranglistán jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszező tavaly év végén a 153. helyen állt, míg most a 67. helyet foglalja el. A pazar teljesítményét természetesen itthon is értékelték, hiszen az elmúlt héten két jelentős díjat is kapott.

A hazai szövetség megítélése alapján Timi lett 2012-ben a legjobb teniszező, míg a Hűség Napján ugyanis ő kapta a Sopron Sportjáért elnevezésű díjat. Ezzel a 19 éves játékos „csúcstartó” lett, eddig ugyanis egy hosszú pályafutást követően adták át a kitüntetést az érintettnek.

De nézzük is meg – két részben -, mivel érdemelte ki Timi ezeket az elismeréseket.

Az évet Kínában kezdte, ahol a Csüancsou-i tornán egészen a döntőig menetelt, majd az év első Grand Slam tornáján az Australian Openen a második fordulóig tartott a lendülete.
Eliatban a FED Kupában remekelt, többek között a svéd Johanna Larssont is magabiztosan verte 7:5, 7:5 arányban. Bogotában a 220 ezer dolláros tornán több, a világranglistán előtte álló játékost búcsúztatva jutott egészen az elődöntőig.

Következett Monterrey, ahol párosban ugyan az első forduló jelentette a végállomást, de talán ez is szerepet játszott benne, hogy egyesben a selejtezőből indulva, egészen a döntőig menetelt, ahol aztán felszabadult játékkal verte a román Catandut, ezzel megszerezve pályafutása első felnőtt WTA-győzelmét.

„A 131. helyen ment ki és a 68. helyen jött vissza. 18 évesen és 250 naposan megszerezte első WTA tornagyőzelmét, és összesen több mint 430 világranglista pontot szerzett. Úgy gondolom, elégedett lehetek a mexikói túrával” – összegezte a számszerű adatokat Babos Csaba, Timi édesapja és edzője még márciusban.

Valószínűleg a hosszú torna fáradtsága is szerepet játszott benne, hogy a másnap kezdődő acapulcoi versenyen az első fordulóban búcsúzott. Hogy csak kisiklásról volt szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a következő Irapuatóban megrendezett tornán ismét az elődöntőig menetelt.

Timi fejlődését jól mutatja, hogy áprilisban hátrányból felállva verte három játszmában a japán Date Krumm Kimikot, akitől az év elején Kínában még sima vereséget szenvedett. A marokkói 220 ezer dolláros tornán egyesben ugyan hamar búcsúzott, viszont a luxemburgi Mandy Minella oldalán párosban egészen a döntőig verekedték magukat.

Timi idei talán „legfájóbb” vereségét épen Budapesten szenvedte el, ahol a tajvani Hszie su-Vej rögtön a torna elején búcsúztatta. Franciaországban, egyesben Czink Melinda, míg párosban Marosi Katalin ejtette ki Timit az első körben.

Prágában két kör jutott Timinek, de a Roland Garros főpróbájának számító strasbourgi versenyen egyesben két forduló után búcsúzott, párosban viszont az elődöntőihg menetelt. Itt játszotta az idei év talán leghosszabb játszmáját, hiszen Hszie su-Vej oldalán a harmadik játszmában csak 12-10-re maradtak alul a Natalie Grandin, Vladimira Uhlirova (dél-afrikai, cseh) párossal szemben.

Az év első felét a Roland Garroson búcsúztatta, ahol egyesben súlyos verést kapott a kazah Karatancsevától, míg párosban a második fordulóig menetelt tajvani párjával, ott a negyedik helyen kiemelt olasz Errani, Vinci kettős búcsúztatta.

(Forrás: molcsapat.hu)