Babos Timi még előrébb lépne jövőre

Babos továbbment Katarban

2013. 02. 13.
Megosztás

Babos Tímea két játszmában legyőzte a kanadai Heidi El Tabakhot kedden a 2,37 millió dollár összdíjazású katari női keménypályás tenisztorna nyitófordulójában.

A világranglistán 80. magyar játékos 31 perc alatt besöpörte az első szettet a WTA-rangsorban 163., egyiptomi származású riválisa ellen, aki szabadkártyával indult Dohában. A folytatásban Babos brékhátrányba került, ám ezután sorozatban öt gémet nyerve végül 1 óra 10 perc alatt hozta a meccset.

A 19 éves Babos a második körben a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Erranival találkozik, aki a hónap elején döntőt vívott Párizsban, januárban pedig párosban megnyerte az Australian Opent.

"Holnap Errani ellen is a győzelem a célom, tudom, hogyan játszik. Remélem sikerül megvalósítanom a taktikát" - tette hozzá Babos.

Errani pályafutása során hat WTA-versenyt nyert egyesben, tavaly döntős volt a Roland Garroson, a fináléban azonban simán (6:3, 6:2) vereséget szenvedett Marija Sarapovától. Babos a 2012-es monterreyi versenyen a legjobb négy között 6:4, 6:7, 6:4-re legyőzte olasz ellenfelét.

Eredmény:
1. forduló (a 32 közé jutásért): BABOS-El Tabakh (kanadai) 6:2, 6:3

(Forrás: MTI)