Balaton-átúszás: továbbra is szombati lebonyolítással számolnak

A szervezőbizottság az eredeti terveknek megfelelően készül a szombati Balaton-átúszásra, a végső döntést azonban csak pénteken délelőtt 10 órakor hozza meg a lebonyolítást illetően.

A viadal honlapján olvasható közlemény szerint a szervezők a meteorológiai szakemberek véleményét figyelembe véve, egyetértésben a Balatoni Vízirendészet vezetésével továbbra is arra készülnek, hogy szombaton meg lehet tartani a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét, de péntekig várni kell a végleges döntésre, mert a várható szélerősség mértékét még pontosítani kell a megbízhatóbb előrejelzések ismeretében.

Felhívják a figyelmet, hogy az átúszás nagy valószínűség szerint extrém melegben zajlik majd, ezért kérnek mindenkit, hogy csak az vállalja a kihívást, aki teljesen felkészült és egészséges. Magas vérnyomással küszködőknek, epilepsziában vagy tartós betegségben szenvedőknek nem javasolják a részvételt, ugyanakkor jelzik, hogy az erős UV-B sugárzás is gondot okozhat, célszerű ez ellen védekezni.

A Pek-Snack Balaton-átúszásra nevezni a verseny napján reggel 7 órától 13.30 óráig lehet majd a révfülöpi futballpályán. A rajt 8 órától 14 óráig folyamatosan tart. A résztvevőknek ezúttal is 5.2 km-t kell leküzdeniük Révfülöp és Balatonboglár között.

Címlapon

Ajánló

Serena Williams a magyar árvízkárosultakért

Serena Williams a magyar árvízkárosultakért

A Roland Garros idei bajnoknője, a tizenhatszoros Grand Slam-győztes Serena Williams vadonatúj, dedikált teniszcipőjét ajánlotta fel árverésre.

Sportnaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert arany, ezüst és bronzérmek száma:

168 148 170

Születésnapok ma

Arany fokozatú támogatók

Puebla

Beszállítóink

LBT 

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!