Bécs-Pozsony-Budapest - Rajt pénteken, befutó kedden

Bécs-Pozsony-Budapest - Rajt pénteken, befutó kedden

2012. 10. 17.
Megosztás

A Práter Stadionból indul pénteken a hagyományos Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton, melynek keretében helytörténeti kerékpártúrára is sor kerül.

Horváth Jenő ultrafutó pedig egyedülálló módon gyakorlatilag egyben, 48 óra alatt teljesíti a 317 km-es össztávot.

A viadal mezőnye öt nap alatt három ország 42 települését érinti, s amint az a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: az október 23-i, budapesti cél a XII. kerületi Sportmax Hegyvidék központban lesz.

Az idei különlegességek egyike a kerékpártúra, melyen a résztvevők mind a 42 településről helytörténeti leírást kapnak. A szervezők ezzel igyekeznek segíteni őket abban, hogy felfedezzék az adott helyszín nevezetességeit.

A különleges erőpróbára készülő Horváth Jenő a sajtóeseményen arról beszélt, hogy vasárnap 11:30-kor indul, 48 óra alatt szeretné teljesíteni a távot, s útközben mindössze egy-egy órát pihen Pozsonyban, Győrben, Tatán és Budakeszin. Utóbbi helyszínre kedd reggelre szeretne odaérni, ahonnan már a mezőnnyel együtt kezdené meg a zárónapi félmaratoni versenyt.

A korábbi évekhez hasonlóan neves sportolók is részt vesznek a viadalon. A kétszeres olimpiai bronzérmes Kozmann György jelezte, két, ismert versenyzőkből álló csapat is rajthoz áll, ő ugyanakkor ezúttal nem fog futni, kerékpárral azonban kíséri majd barátait.

Horváth Jenő kiemelkedő egyéni futásáról előzetes információkat itt olvashatnak.

(MTI - szervezők)