A pástról a NOB elnöki székébe

Bejelentették a NOB bizottságainak összetételét

2014. 04. 02.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyilvánosságra hozta a NOB bizottságainak képviselői névsorát a 2014-es évre, amit a női tagok létszámának növekedése (23%) és az előző évekhez képest sokkal színesebb földrajzi képviselet jellemez.

Az Olimpiai Mozgalom egyetemesség felé történő elkötelezettségét tükrözi a NOB és az Olimpiai Játékok Szervező Bizottságait segítő bizottságok összetétele.

Két testület elnöke nő, valamint a tavalyi évhez képest növekedve, 2014-ben már további 22 pozícióban is hölgy a képviselő. Általánosságban jelentősen növekedett Afrika (esetükben 50 százalékkal!) és Óceánia női tagjainak száma.

A 2014-es névsorból az is kitűnik, hogy fontos, állandó bizottságokban is történtek változások.
Thomas Bach a szingapúri Ser Miang Ng-re bízta a pénzügyi, a japán Takeda Cunekazura pedig a marketing bizottság vezetését, miközben magának tartotta meg a televíziós jogok és az új média területén illetékes testület irányítását.
Ser Miang Ng, aki az egyik elnökjelölt volt a tavaly őszi választáson, a tisztéről októberben lemondott Puerto Ricó-i Richard Carrion, míg Takeda Cunekaru – a Japán Olimpiai Bizottság elnöke, a 2020-as tokiói játékok egyik főszervezője – a norvég Gerhard Heiberg helyét veszi át.

Az orvosi bizottság élére a török Ugur Erdener, a Nemzetközi Íjászszövetség elnöke, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottságának tagja került. Elődje, a 82 éves svéd Arne Ljungqvist 11 éven át irányította ezt a testületet.

A jogi bizottságot – amelyben előzőleg Thomas Bach elnökölt – ezentúl John Coates, a NOB ausztrál alelnöke vezeti.

A sport és környezetvédelmi testület irányítását – amelyről Schmitt Pál tavaly májusban mondott le – Albert monacói herceg veszi át.

A NOB 2014-es bizottságainak - április elsején nyilvánosságra hozott - felsorolása (tagokkal) az Olympic.org oldalán megtekinthető.