Benedek Ferencet és a csepelieket ünnepelték

Benedek Ferencet és a csepelieket ünnepelték

2013. 02. 13.
Megosztás

A sokan csak magyar „öttusa pápaként ”emlegetett Benedek Ferenc 87., míg az általa 1953-ban újjáélesztett csepeli öttusa szakosztály 60. születésnapját ünnepelték meg február 11-én.

Csepel Plaza emeletén külön erre az alkalomra összeállított kiállítással is tisztelegtek a neves sportember előtt.

A hagyományos ceremónián Benedek Ferencet köszöntötték egykori klubjának - a ma már Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület néven működő egylet- képviselői és volt tanítványai is, a csepeli önkormányzat részéről pedig Morovik Attila alpolgármester méltatta az idős mestert, és a kerület népszerű egyesületét.

Ezt követően Szegi Csaba vezetőedző tartotta meg évértékelőjét, és néhány szóval a 2013-as célokat, terveket is ismertette, melyek között az Ifjúsági Olimpián való részvétel is szerepelt.
A beszédek után - Pécsi Gábornak köszönhetően- levetítették az 1976-os Montreáli olimpián bronzérmes magyar öttusa csapatról készített ritkaságszámba menő kisfilmet, amit Maracskó Tibor - mint egykori résztvevő- személyesen is kommentált, a szép számmal megjelent ünneplő közösség legnagyobb örömére.

Az estélyen átadták a Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület és a Csepeli Lövész Egylet tavalyi legjobbjainak járó díjakat is, melyeket Maracskó Tibor, Hanzély Ákos és Morovik Attila nyújtott át a tehetséges sportolóknak.

A csepeli öttusázók legjobbjai 2012-ben:

Év Női sportolója: Zs.Tóth Anna
Év Férfi sportolója: Kardos Bence
Akaratdíj: Koricsánszky Kamilla
Év leány sportolója: Arany Lilla
Év fiú sportolója: Pataki Gergely
Év edzője: Hliva Katalin

Csepeli Lövész Egylet legjobbjai 2012-ben:

Légpuska
Legeredményesebb versenyző a 20 lövéses versenyszámban: Westsik Marcell
Legeredményesebb versenyző a 40, 60 lövéses -olimpiai- számban: Krasznai Dzsenifer

Légpisztoly
Legeredményesebb versenyző a 20 lövéses versenyszámban: Fraknói Zoltán
Legeredményesebb versenyző a 40, 60 lövéses -olimpiai- számban: Szabó Máté

A korábbi évekhez hasonlóan a Vándorkupát is odaítélték a legjobb lövésznek: tekintve, hogy egymást követő három esztendőben is a legjobbnak bizonyult, a Vándorserleg véglegesen Krasznai Dzsenifer tulajdonába került.

(Forrás: Légrádi G. , Fotók: Zarándi Bence)