„Egy hosszabb edzőtábor vége felé, ha kezdek kimerülni, és egyre nehezebben tudom végrehajtani a mesterem utasításait, többnek érzem magamat harmincnál. A győzelmek viszont megfiatalítanak, és mentális energiákat szabadítanak fel bennem. Úgy, mint tavaly, amikor egy problémákkal teli első fél esztendő után – amelynek mélypontja az országos bajnoki cím elvesztése volt – a Kínában megrendezett világbajnokságon főlényes győzelmet sikerült aratnom. Azt mondhatom, hogy Nanningban nemcsak az ellenfeleimet, hanem önmagamat is sikerült legyőznöm, és elégtételt is tudtam venni a 2013-as elhibázott világbajnokságomért” – nyilatkozta a londoni olimpiai bajnok Berki Krisztián a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Az idei Európa-bajnokságnak, csakúgy, mint a londoni ötkarikás játékokat megelőző 2012-es csúcstalálkozónak, a franciaországi Montpellier városa ad otthont, ahonnan az elmúlt hétvégén szép emlékkel távoztak a Veszprém kézilabdázói.

„Bennem viszont furcsa érzések támadtak, amikor az eredményhirdetésnél kiderült, hogy a rendezők elfelejtették előkészíteni a magyar Himnuszt. Szomorúságomra a győztesek közül csak nekem jutott ’némán’ ünnepélyes éremátadó ceremónia. Én mindent elkövetek annak érdekében, hogy hetedszer is Európa-bajnok lehessek, remélem, ezúttal a franciák ’felkészülése’ is hibátlan lesz.”

Abban az évben született, amikor a szintén lólengés-specialista Borkai Zsolt az 1985-ös oslói Európa-bajnokságon aranyérmet vehetett át a nyújtó döntője után. A Magyar Olimpiai Bizottság első embere húsz évvel idősebb nála, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy Krisztián kiállása, tudása és előadásmódja kiállja a versenyt minden vetélytársának a képességeivel.

„A 2005-ös debreceni Eb-győzelmem adta meg az indítatást minden későbbi győzelmemhez. Az volt mindennek az alapja, amire építhettem, és építek ma is. Néhány nehéz elem azóta is a gyakorlatom része, amit folyamatosan fejlesztek, de most a tökéletes biztonság fokának elérése a legfontosabb cél. Örülök annak, hogy az első nagy sikeremtől egészen az utolsóig Kovács István – nekem és a szakmában ’Kokó bácsi’ – állt mellettem edzőként, aki nélkül olimpiai bajnok se lehettem volna. Huszonöt éve tornászom, ’lovasként’ kevésbé viselt meg a sportágam, mint azokat, akik mind a hat szeren jók akarnak lenni, de néha én is érzem az idő nyomát. Főképpen a kulcscsontomon, amelyből az évek során egy centimétert sikerült elkoptatnom” – mesélte az októberben újabb nagy ismétlésre, negyedik világbajnoki aranyérmének megszerzésére készülő tornászfenomén. Aligha mellékes, hogy a Glasgow-i vb-n mindenképpen érmes helyezés kell a riói indulás jogának kiérdemléséhez.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)