Birkózás: Deák-Bárdos Mihály jubileumra készül az ob-n

Birkózás: Deák-Bárdos Mihály jubileumra készül az ob-n

2014. 05. 04.
Megosztás

Vasárnap fél tizenegykor kezdődik a felnőtt kötöttfogású országos egyéni bajnokság a Vasas edzőcsarnokában. Rajthoz áll a két friss Európa-bajnok is: Bácsi Péter a 80 kg-ban, Lőrincz Tamás pedig az igazi versenysúlyához képest két kategóriával feljebb, a 75 kg-ban. A mezőny legidősebb tagja, Deák-Bárdos Mihály (a képen jobbra) a tizenötödik bajnoki címét szerezheti meg.

Az Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes Deák-Bárdos Mihály január 30-án belépett a negyedik ikszbe, azaz betöltötte a 39. évét. A korát meghazudtoló fizikai állapotban lévő klasszis pillanatig sem ingott meg, természetesnek tartja, hogy ezúttal is indul a bajnokságon, amelyen megszerezheti a jubileumi, tizenötödik aranyérmét.

A válogatottak közül – az utolsó információ szerint – az olimpiai bronzérmes, Módos Péter, valamint Rizmajer György marad távol, egyaránt egészségi ok miatt. Jó hír derült ki mostanra: a márciusi Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett Módos könyökét nem kell operálni. Ez Rizmajer gerincsérvéről még nem mondható el bizonyosan.

A Vasas edzőcsarnokának három szőnyegén zajló verseny a papírforma szerint a válogatott klasszisainak sikerét hozza, Így a kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter (80 kg), a vb-bronzérmes Lőrincz Viktor (85 kg) és a világbajnok Kiss Balázs (98 kg) győzelme is borítékolható. A két súlycsoporttal feljebb induló, háromszoros Eb-győztes, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás (75 kg) érdekes mérkőzést vívhat az idei kontinensviadal felfedezettjével, az ötödik helyen végzett, fiatal Szabó Lászlóval, noha az esély itt is egyértelmű. Deák-Bárdos Mihály (130 kg) a junior-világbajnok Lám Bálinttal szemben kényszerülhet éles küzdelemre.

A versenyt web-közvetítésben végig nyomon lehet követni a rendező, a Vasas SC honlapján. A bajnokok az esemény fő támogatójától ötvenezer forintos vásárlási utalványt kapnak.

(Forrás: birkózó szövetség)