Az elnök szerint Hatos Gábor még idén megkapja az olimpiai bronzérmet

Birkózás: rendkívüli kongresszus Moszkvában

2013. 03. 09.
Megosztás

Tizenegy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának szentpétervári ülése előtt, május 18-án Moszkvában rendkívüli kongresszust tart a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA). Ott mutatják be azt a promóciós anyagot is, amellyel a sportág el akarja érni, hogy a 2020. évi olimpia programján maradjon.

Az általános vélekedéssel ellentétben nem a sportág szabályai miatt javasolta a NOB vb, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020. évi olimpia programjából. Jacques Rogge, NOB- és Nenad Lalovics ügyvezető FILA-elnök csütörtöki találkozóján kiderült: elsősorban a NOB-bal való folyamatos konzultáció és együttműködés hiánya vezetett a döntéshez. Amiatt nem elfogadható a birkózó-szövetség struktúrája sem: régen meg kellett volna oldani, hogy legyen képviseletük az elnökségben a versenyzőknek és a sportorvosoknak, s hogy működjön női bizottság is. Mindezt lehet pótolni, és Lausanne-ban Nenad Lalovics már meg is ismerkedett azokkal a NOB-munkatársakkal, akikkel kapcsolatot kell tartani.

A május 18-i rendkívüli kongresszus egyik feladata, hogy megadja a szükséges felhatalmazást az ügyvezető elnöknek, aki addig tölti be a tisztséget, amíg 2014 szeptemberében Taskentben megválasztják a hatéves mandátummal bíró, új elnököt. (Az alapszabály kizárja, hogy rendkívüli kongresszuson válasszanak elnököt.) Mint ismert, Nenad Lalovicsot a FILA elnöksége jelölte ki és bízta meg az ügyvezetői teendők ellátásával; a rendkívüli kongresszus elvileg akár mást is választhat, de a NOB-döntések (május: a vb-ülés második fordulója, Szentpétervár, szeptember: kongresszus, Buenos Aires) időszorításában az nem valószínű.

Jelenleg folynak a tárgyalások a világ legnagyobb marketingügynökségeivel, de a jövő hét elején valamelyikkel már szerződést kötnek, hogy elkészítse a sportág promóciós anyagát a NOB vb májusi ülésére. A bemutatkozó összeállítást is megismerhetik a rendkívüli kongresszus résztvevői, illetve azt a tervet, amely a birkózás jövőbeni, új arcát vázolja fel.

Bemutatják a szabályváltozásokat is. A FILA munkabizottsága november végén a budapesti Hilton szálló különtermében tartott, kétnapos megbeszélésén alkotta meg a javaslatát, amelyet az elnökségnek a februárban a thaiföldi Puketben tartott ülésén mutatott volna be. De robbant a bomba: megszületett a NOB vb döntése, így az ülésnek ezt a napirendi pontját törölték. A kötöttfogású változásokra az egykori kazah világbajnok, Daulet Turlihanov és dr. Hegedüs Csaba tesz javaslatot.

(Magyar Birkózó Szövetség/Szekeres István)