Biztonságos közlekedés az Európa Játékokon

Biztonságos közlekedés az Európa Játékokon

2015. 01. 26.
Megosztás

Az első Európa Játékok apropóján több mint kétezer, az eseményen dolgozó hivatásos sofőr vehet részt a szervezőbizottság, az azeri közlekedési minisztérium és a bakui tömegközlekedési társaság közös vezetéstechnikai programjában.

A háromszintű, intenzív tréning lényege, hogy az európai multisportverseny résztvevőit szállító sofőrök minden szempontból teljes körű biztonsági és technikai ismeretekkel rendelkezzenek feladatuk legmagasabb szintű ellátásához.

A képzés során a több mint 2000 sofőr – akikből 800 profi buszvezető – nemcsak elméleti órákon vehet részt, de megismerkednek majd a 2015-ös játékok hivatalos közlekedési eszközeivel, a helyszíneket összekötő útvonalakkal és a különböző létesítményekkel. A kiválasztott vezetők munkájukat kizárólag e 15 napos program sikeres elvégeztével kezdhetik meg az eseményen.

„A városi sofőrök továbbképzése nem kizárólag az Európa Játékok zavartalan logisztikai működését garantálja, de hosszútávon javítja a bakui lakosság mindennapi életszínvonalát is” – magyarázta Simon Clegg, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója.

A gyakorlaton kívül a tréning fontos elméleti alapokkal szolgál a multisporteseményen elvárt vendégközpontú szolgáltatásnyújtásról is. A bakui hivatásos sofőrök közül többeknek már nagy tapasztalata van a világszínvonalú események lebonyolításában, hiszen a város nemrégiben adott otthont például az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének.

„Ez a kezdeményezés az eddigi legátfogóbb közlekedési képzés a nemzetközi sportesemények történetében. A képzés tanúbizonyságot tesz arról, hogy a bakui Európa Játékok rendezői elkötelezetten minden megtesznek azért, hogy a város és annak közlekedése számára maradandó anyagi és szellemi javakkal szolgáljanak” – nyilatkozta Panosz Protopszaltisz, a 2015-ös játékok szervezőbizottságának személyszállításért felelős igazgatója.

„Az új oktatási központ, melyet a legkorszerűbb nemzetközi színvonal szerint építettük, lehetőséget ad a biztonságos vezetés gyakorlatának elsajátítására, valamint a bakui útvonalak teljes körű feltérképezésére.”

A játékok végeztével az új központ az azerbajdzsáni közlekedési vállalatok továbbképzési intézeteként funkcionál majd.

„Már korábban is dolgoztam nagyszabású nemzetközi rendezvényen, úgy, mint a FIFA U-17-es női labdarúgó-világbajnokságon, mégis rendkívül hasznosnak tartom a továbbképzést, hiszen nemcsak az új buszokkal és személyautókkal ismerkedhetünk meg, de számos új vezetéstechnikai és biztonsági gyakorlatot is elsajátítunk, melyeknek a játékok végeztével is jó hasznát vesszük” – nyilatkozta Mubariz Ibrahimov, az oktatási programban résztvevő bakui buszsofőr.

(MOB)