BL-negyeddöntős a Szeged

BL-negyeddöntős a Szeged

2013. 03. 22.
Megosztás

A franciaországi győzelem után a hódmezővásárhelyi visszavágón is nyert a Szeged a Montpellier ellen, így magabiztosan jutott be a nyolc közé a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

A Gyarmati Dezső nevét viselő vásárhelyi sportuszodában 600 néző előtt szállt medencébe a Tisza-parti alakulat a két magyar légióst, a kapus Jászberényi Gábort és a balkezes Heinrich Dávidot is felvonultató francia riválisa ellen.

Nem sokkal a kezdés után, az eredményjelző átmeneti meghibásodását követően megszerezte a vezetést a Szeged: Decker Ádám közelről volt eredményes, majd a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás révén 2-0-ra elhúzott ellenfelétől. Francia szépítést követően az új-zélandi vendégjátékos, Joseph Kayes alakította 3-1-re, majd 4-2-re az állást, és 5-2 is lehetett volna, ha Molnár nem rontja el a büntetőt.

A második nyolc percben viszont hamar meglett az ötödik hazai gól is a duplázó Decker jóvoltából, a nagyszünetre pedig gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, miután a magyar együttes alaposan megszórta riválisát. Elébb az ausztrál légiós Aaron Youngernek köszönhetően lett 6-2, a balkezes Kiss Csaba jegyezte a hetedik szegedi találatot (7-3), Török Béla ötméteresből, Somogyi Balázs pedig emberelőnyből volt eredményes (9-4).

A harmadik játékrész már a Szeged örömpólója jegyében zajlott, először Molnár tette be a kapuba a labdát Jászberényi mellett (10-4), a triplázó Kayest követően Hegedűs Gábor módosított 12-5-re, a negyedet pedig Juhász Zsolt sikeres büntetője zárta le (13-5).

A befejező nyolc percben Somogyi második gólja után meglett a "közte tíz" is: Juhász duplázott és alakította 15-5-re az eredményt, majd az ellenállhatatlanul játszó Kayes vette be negyedszer, sőt ötödször is a francia csapat hálóját (17-6). A Montpellier is szerzett nagy nehezen egy gólt, de a választ sem úszta meg: miközben a szurkolók szájából zengett a "Szép volt, fiúk!", a megúszó Molnár közelről beállította a 18-7-es végeredményt.

A Szeged fölényes győzelmet aratva, összesítésben kettős siker birtokosaként folytathatja a BL negyeddöntőjében immár egyedüli magyar csapatként, mivel az Egert szerdán elbúcsúztatta a szerb Crvena Zvezda.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
A-HID Szeged Beton-Montpellier 18:7 (4:2, 5:2, 4:1, 5:2), Hódmezővásárhely, v.: Teule (spanyol), Türkkan (török)
Szeged: Molnár D., Decker Á. 2, Török 1, Kiss Cs. 1, Szivós, Molnár T. 3, Somogyi 2. Cs.: Kunac, Kayes 5, Hegedüs 1, Juhász 2, Younger 1
Montpellier: Jászberényi, Pastry, Kovacsics 3, Saudadier 1, Heinrich, Pirat, Laux 1. Cs.: Mustur, Peisson, Ladouce 2, Clay, Chipotel
Gól - emberelőnyből: 6/10, ill. 2/8 Gól - ötméteresből: 2/3, ill. 1/1
Kipontozódott: Kunac
Továbbjutott: a Szeged kettős győzelemmel

A legjobb nyolcak:
Jug Dubrovnik,Galatasaray Isztambul, Szpartak Volgográd, Partizan Belgrád,Vouliagmeni, CNA Barceloneta, Crvena Zvezda, A-HID Szeged Beton

(Forrás: MTI fotó: Kovács Anikó)