Boldog születésnapot ! Török Ottó 75 éves

Boldog születésnapot ! Török Ottó 75 éves

2012. 11. 01.
Megosztás

Dr. Török Ottó, bronzérmes olimpikon, a MOB korábbi ügyvezető igazgatója 75 éves. Isten éltesse!

Ferenc bátyja példáját követve a Bp. Honvéd szakosztályában a háromtusával kezdte, majd az öttusával folytatta. A tokiói olimpián aratta legnagyobb sikerét, az egyéni versenyben bajnokságot nyert fivére és Nagy Imre mellett tagja volt a harmadik helyezett csapatnak. Párbajtőrvívásban is szerepelt a magyar bajnokságon győztes együttesben.

Fiatalon vonult vissza, jogi hivatásának élt. Az önállóságát 1989-ben visszanyert Magyar Olimpiai Bizottságnak előbb jogi tanácsadója volt, majd közel egy évtizeden át ügyvezető igazgatóként irányította a MOB irodát. Két sikeres olimpián Atlantában és Sydneyben volt tagja a csapat vezetésének.

Nyugdíjba vonulása után szűkebb hazájának sportéletét segítette, Óbuda-Békásmegyer Sportközalapítványának elnöki teendőit látta el. Ma is Csillaghegyen él. Ottó fia jelenleg a Vasas Vívó szakosztályának elnöke, akinek lányai, a vívást máris kedvelő, 14 éves Zsófi és a 13 éves Luca, a két unoka sok örömet szerez az olimpikon nagypapának.