Vágtában, ritmusban – sportági konzultáción a lovassport és az rg

Borkai Zsolt: Konrád János már az égi válogatottban játszik tovább

2014. 12. 12.
Megosztás

Családtagok, olimpiai érmesek, sportvezetők, egykori sporttársak kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben pénteken délután a 74 esztendős korában elhunyt Konrád János olimpiai bajnok vízilabdázót. A ravatalnál Borkai Zsolt MOB-elnök, dr. Kamuti Jenő fair-play-elnök és dr. Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke is búcsúzott.

„Hatalmas űr keletkezett" – kezdte Borkai Zsolt, majd visszaemlékezve arról beszélt, kiváló ember, sportoló, edző, sportvezető és állatorvos volt Konrád János. „Az olimpiai eszme megtestesítője volt, a fair playről szólt az élete" – hangsúlyozta a MOB vezetője.

„Mindent megnyert, amit csak lehetett, kiváló csapatjátékos volt. Jani most már az égi válogatottban játszik tovább – nagyon fog hiányozni!" – fogalmazott Borkai Zsolt.

Martin György az ötvenes évekre visszanyúlóan emlékezett. A szintén korábbi vízilabdajátékos elmondta, a kezdeti években irigykedett a nála néhány évvel idősebb Konrád Jánosra, aki '57-'58-ban már aktív játékos volt, tudását rendszeresen megcsodálhatta.

„Jani nagyon kemény, de érző, melegszívű ember volt, akit szeretett, tűzbe ment volna érte. A sportszerűség határait soha nem lépte át" – emlékezett a vízilabdázók tiszteletbeli elnöke, majd arról is beszélt, hogy Magyarországon Konrád János alapozta meg a női vízilabdázást mint szövetségi kapitány, ő kovácsolta össze a magyar női válogatottat.

Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke búcsúzásként posztumusz életműdíjat adott olimpikontársának.

„Utolsó vacsoránkon ígértem meg, hogy 2015-ben Fair Play Életműdíjban foglak részesíteni. Nem vártad meg, elmentél. Vidd magaddal a sírodba, mint régen a nagy fáraók. A tiéd!" – mondta elérzékenyülve az olimpiai ezüstérmes vívó.

A sírnál a Magyar Himnusz és a Silentium hangjaival búcsúztak a bajnoktól.

A temetésen részt vett többek mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, dr. Kárpáti György és Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolói és Szabó Bence, a MOB főtitkára.

A 123-szoros válogatott dr. Konrád János (1941. augusztus 27. - 2014. november 25.) tagja volt az 1962-ben Európa-bajnokságot nyert csapatnak, 1960-ban olimpiai ezüst-, 1968-ban bronzérmet nyert. A BVSC, a Honvéd, a Vasas és az OSC játékosa volt. 1976-tól edzőként és állatorvosként dolgozott, 1985-ben a női válogatott szövetségi kapitánya lett. A csapattal három Eb-ezüstérmet nyert, majd 1990 és 1992 között a férfi együttes kapitányaként tevékenykedett. 1991-ben világbajnoki harmadik helyig vezette a válogatottat. Meghatározó tagja volt az Olimpiai Bajnokok Klubjának, tanácsaival segítette a MOB elnökségét, melynek korábban tagja volt. A magyar női vízilabdázás egyik megteremtője, jelentős érdemei vannak abban, hogy az bekerült az olimpia programjába.

Kapcsolódó cikk:
Elhunyt Tokió bajnoka, Konrád János vízilabdázó


(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)