Egy hét múlva Halottak Napi megemlékezést rendez a MOB

Borkai Zsolt: most következik az első megmérettetés - Budapest leadta 2024-es pályázatát

2016. 02. 18.
Megosztás

Budapest a szerda éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB). Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére irányuló első pályázati anyag szerdai beadása után most következik az első megmérettetés.

A magyar nyelvű összefoglalót a MOB honlapján ide kattintva olvashatja. A NOB tagjai 80 adathordozón kapták meg a pályázati anyagot, mely angolul és franciául is elérhető.

"Ebben nem szerepelnek olyan jellegű konkrétumok, amelyeket ne lehetne módosítani a későbbiek folyamán, ez egy beugró" - nyilatkozta Borkai Zsolt az M4 Sportnak a Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpián.

A MOB vezetője hozzátette, ez a lépés már az Agenda 2020 keretein belül történik, hiszen egy gazdaságos olimpiáról van szó, a pályázatban is fel kell tüntetni, hogy az adott ország és az adott város gazdaságához igazítva történik a tervezés, a fenntarthatóságot figyelembe véve.

"Nagy lehetőséghez érkeztünk, úgy gondolom, hogy jó úton járunk" - hangsúlyozta Borkai Zsolt, aki hozzátette, a pályázati anyag tartalmazza már a helyszíneket is, illetve azokat a küldetéseket, amelyeket meg kellett fogalmazniuk.

Elárulta, olyan kérdésekre adtak választ, hogy miért szeretnének olimpiát rendezni és miért gondolják úgy, hogy Budapest ideális helyszín az ötkarikás játékok megrendezésére.

"Bemutatjuk az országot, a fővárost, a szálláslehetőségeket, az ötleteinket, még az olimpiai falut is, amelynek a helyszíne még nem teljesen végleges" - mondta Borkai Zsolt.

Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat vezetője az MTI-nek azt mondta, a nemzetközi sportági szakszövetségek az előzetes egyenkénti egyeztetések során "rendkívül pozitívan" nyilatkoztak a magyar pályázatról, s képesnek tartják Budapestet arra, hogy megrendezze az ötkarikás játékokat.

Néhány napon belül a rövidített változat, két-három hét múlva pedig a teljes dokumentum olvasható lesz magyar nyelven.

A pályázati anyagot múlt kedden az Olimpiai Védnökök Testülete előtt ismertette Fürjes Balázs, aki akkor elmondta, a dokumentumnak az előírások szerint a víziót, a játékok koncepcióját és a stratégiát kell tartalmaznia.

A pályázati anyag alapvetően két részre bontható: az egyik a tervezett helyszínekről és létesítményekről, a másik az egyéb kötelezettségekről, többek között a szállásokról, az ország energiaellátásáról, a telekommunikációról, a politikai és kormányzati keretrendszerről szólt.

A versenyhelyszínek témakörében már korábban bemutatták azt a poliklaszteres modellt, amelyet a Fővárosi Közgyűlés is támogatott január 27-i ülésén. A megoldás lényege, hogy igyekszik az olimpiai fókuszpontokat több halmazba szétosztani, és az a legnagyobb előnye, hogy elősegítheti a nagyobb léptékű városfejlesztést, új alközpontokat kialakítva a városban.

A budapesti pályázatban két fővárosi zóna és hét klaszter, illetve a főváros közigazgatási határain belül még három különálló versenyhelyszín szerepel. Mindegyik klaszter az olimpiai falu 10 kilométeres és a városközpont hat kilométeres körzetében helyezkedik el. A központ az Olimpiai Park klaszter, amelyet a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségébe terveznek, a három különálló versenyhelyszín pedig az Etele téren, a Nagytétényi lőtéren, valamint a Testvérhegyen lenne.

Fürjes Balázs az Olimpiai Parkba tervezett atlétikai stadionról azt mondta, a létesítményt kifejezetten az olimpiára építenék, de a játékok után a 60 ezer férőhelyes arénát 15 ezer néző befogadására alkalmas stadionná alakítanák, így Budapestnek maradna egy állandó atlétikai helyszíne. Az olimpiai pályázat elnöke hangsúlyozta, a NOB által elfogadott és a gazdaságos játékokat előnyben részesítő Agenda 2020 reformprogram elveinek megfelelően a budapesti pályázat nagymértékben támaszkodik a már meglévő, valamint az ideiglenes létesítmények használatára.

Budapest közigazgatási határain kívül Balatonudvariban, Balatonfüreden, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Üllőn és Veszprémben alakítanának ki versenyhelyszíneket.

A NOB-nak küldött dokumentumból az is kiderül, hogy előzetesen 2024. július 19-i kezdéssel és augusztus 4-i befejezéssel tervez Budapest, a paralimpia pedig 2024. augusztus 21-től szeptember 1-ig lenne. Fürjes Balázs azt mondta, ezek az időpontok optimálisan illeszkednek a nemzetközi sportrendezvények, valamint a nemzeti események időpontjaihoz, mindemellett ekkor az időjárási körülmények is ideálisak.

A dokumentumban be kellett mutatni azt is, hogy az olimpia és a paralimpia megrendezése hogyan illeszkedik a városi és a regionális hosszú távú tervekhez, valamint össze kellett foglalni a játékok legfőbb hozadékait.

Az infrastrukturális fejlesztések között nyolc olyan intézkedés szerepel, amelyeknek többsége az olimpia és a paralimpia megrendezése nélkül is megvalósulna. Kelenföld és Ferencváros állomások között háromvágányú kapcsolat kialakítása szerepel a tervekben, s új elővárosi megállók is lennének. A déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése mellett a 150-es vasútvonal Soroksári út menti nyomvonalát áthelyeznék a Határ út és a Kvassay Jenő út közötti szakaszon, a ráckevei HÉV-vonal pedig nem szűnne meg, de átalakítanák. A csepeli HÉV helyett villamos járna, ezt a kettes villamos vonalával kötnék össze. Az M1-es autópálya 2x3 forgalmi sávossá alakulna az M0 és M19 csomópontok között, az M7-es autópálya jobb oldalát pedig három forgalmi sávra szélesítenék az M0 autóút és a 710. számú főút csomópontok között. Épülne egy új, 2x3 sávos közúti Duna-híd a Galvani út-Illatos út vonalában, a földalattit pedig rekonstruálnák és akadálymentesítenék, a vonal meghosszabbodna a Vigadó térig, így átszálló kapcsolat lenne a kettes villamoshoz.

A szálláshelyekről az olimpiai pályázat elnöke kiemelte, hogy ebben a pályázati anyagban még csak az elvi lehetőségeket és megoldásokat kell bemutatni a NOB-nak, ugyanakkor a következő, őszi szakaszra készülő dokumentumhoz már a szállásokra vonatkozó aláírt szerződéseket is csatolni kell. Hozzátette, a kollégiumok tervezett fejlesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szálláshelyek kérdésében optimális megoldás szülessen.

A Schmitt Pál elnök által vezetett védnöki testület a következő ülését június elején tartja.

A 2024-es olimpiára Budapest mellett Párizs, Róma és Los Angeles pályázik, a győztest 2017 szeptemberében, Limában hirdeti ki a NOB.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach lenyűgöző versenyre számít Budapest, Los Angeles, Róma és Párizs között a 2024-es ötkarikás játékok rendezési jogának elnyeréséért.

"Örülünk, hogy négy rendkívül erős jelentkezés érkezett. Lenyűgöző versenyt várok közöttük. Jó látni, hogyan építették be a városok az olimpiai projektet az országos és regionális hosszú távú fejlesztési terveikbe" - nyilatkozta a német sportvezető a NOB hírlevelében.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)